Kedves szokás elfújni a szülinapi gyertyákat, csak utána 1400 százalékkal több baktérium tenyészik a tortán

2019. március 21. 09:17 - szerző: 168 Óra

Azt állítják kutatók, hogy abban a pillanatban, amikor az ünnepelt a régi szokást követve elfújja a tortáján az életévei számát jelképező gyertyákat, 1400 százalékkal gyarapszik a torta felületén tenyésző baktériumok száma – írja az Index kitűnő tudományos rovata, a Ma is tanultam valamit.

A kutatásért felelős Paul Dawson, a Clemson Egyetem élelmiszer-biztonságot kutató professzora és diákjai a kísérlethez nem valódi tortát használtak, hanem egy torta formájú hungarocelltárcsát, amelyre fóliát tettek, a fóliát pedig bekenték tortabevonóval. Ezután beleszurkálták a gyertyákat, és a diákok elfújták őket. Előbb azonban még pizzát is ettek, hiszen a desszertet az ember általában étkezés után fogyasztja.

A Journal of Food Research folyóiratban publikált tanulmány szerint ezután a fóliáról lekapargatták a bevonatot, majd desztillált vízben feloldották. Az így keletkezett folyadékot Petri-csészékben lévő táptalajra oszlatták, és félretették, hogy a benne lévő baktériumok osztódásnak induljanak.

A meghatározott osztódási idő leteltével megszámolták a Petri-csészéken növekedésnek indult baktériumtelepeket, és az jött ki, hogy a tortán 

tizenötszörösére nőtt a baktériumok száma.

Az egyes gyertyafújások eredményeképp a tortára jutó bacik mennyisége között hatalmas különbségek voltak. Egyes tanulók fújása 120-szorosára emelte a baktériumok számát.