Egy lépést sem kell tennie, ha a 168 Óra legújabb számát kézbe szeretné venni! Banki átutalással, sőt, már bankkártyával azonnal előfizetheti, és máris postázzuk Önnek!

Julianus barát keleti magyarjainak genetikai nyomaira bukkanhattak magyar és észt kutatók

2019. május 28. 14:34 - szerző: 168 Óra

Julianus barát keleti magyarjainak genetikai nyomára bukkanhattak kutatók - írja az Index az MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport kutatói közreműködésével készült tanulmány nyomán, amely a Nature című tudományos folyóiratban jelent meg.

Németh Endre, Fehér Tibor és kutatótársaik arra a kérdésre keresték a választ, hogy milyen közös genetikai örökségünk van legközelebbi nyelvrokonainkkal, az obi-ugorokkal (vagy más néven a hantikkal és a manysikkal). Egy hat évvel ezelőtti publikációjukban kimutatták, hogy apai ágon (az Y kromoszóma örökítőanyagában) van közös komponens, amely nem jelenik meg a környező közép-európai népek génjeiben. A következő lépés annak meghatározása volt, hogy hol bukkan még fel ez a közös komponens. Az így kapott adatokból már arra vonatkozóan is következtetéseket lehet levonni, hogy

mi történt az idők során azokkal az embercsoportokkal, akik ezeket a géneket hordozták.

Fotó: Julianus barát útjai

Julianus barát egy magyar Domonkos-rendi szerzetes volt, aki Gerhardusszal és még néhány szerzetestársával két utazást tett, hogy megkeresse a magyarok őshazáját keleten. Két útjáról készült feljegyzéseit a vatikáni levéltár őrzi. Az első útról (1235-1236) Pater Richardus – valószínűleg Julianus felettese – írt jelentést a pápai kúria számára, a második útról (1237–1238) maga Julianus írt feljegyzést („Levél a tatárok életéről”). A kéziratokat Cseles Márton magyar jezsuita fedezte fel újra a vatikáni levéltárban,[6] 1695-ben, de felfedezése kiadatlan maradt. Ötven évvel később, 1745-ben Desericzky Ince piarista szerzetes újból rábukkant a kéziratokra, és 1748-ban kiadta azokat „De initiis ac majoribus Ungarorum” c. művének második kötetében - írja a Wikipédia.

A kutatáshoz sikerült megnyerni Richard Willemset, az Észt Akadémia volt elnökét, és a most célkeresztbe került genetikai komponens vezető kutatóit, Siiri Rootsit, valamint Helen Postot. Az észt kutatók kutatók Eurázsia jelentős területeire kiterjedő saját adatbázissal és a a legkorszerűbb laboratóriumi berendezésekkel rendelkeznek.

A közös munka során 46 eurázsiai populációt vizsgáltak, mely során kiderült, hogy a korábban azonosított apai ágú közös genetikai komponens az obi-ugorok és a baskírok között fordul elő nagyobb arányban, és ezen kívül megtalálható még a volgai tatárok és a magyarok között. Az eredmények pontos értelmezéséhet további kutatásokra lesz szükség, de úgy tűnik, hogy

a Julianus barát által Magna Hungáriában, a Volga-Urál vidéken megtalált magyarok genetikai nyomaira bukkanhattak a kutatók.

A népcsoport később a baskírokba és a volgai tatárokba olvadhatott be.

Magna Hungáriában még sokkal magasabb lehetett az ugor eredetű elemek aránya a magyar génkészletben, mint a Kárpát-medencébe betelepült magyarság körében, és ez az elem az elmúlt ezer év alatt - a népességek keveredésével - tovább csökkent. A nyelvrokonság és a genetikai rokonság közötti kapcsolat ugyanakkor egyáltalán nem egyszerű.