H1N1: nehezebb elkapni, mint a szezonális influenzát

Az új H1N1 influenza vírustörzset kissé nehezebb elkapni, mint a szezonális influenzát, ám tovább maradhat fenn. Az új vírus genetikai elemzése és laboratóriumi kísérletek azt mutatják, hogy hiányzik belőle a szokásos vírus génállományának egy szakasza, ezáltal kisebb a fertőzőképessége. Az amerikai Harvard Egyetem és az MIT kutatói szerint új H1N1 vírus felszínén olyan fehérje található, amely nem tud hatékonyan hozzákötődni az emberi légutakban lévő receptorokhoz. Eközben holland kutatók azt állapították meg, hogy a vírus jól megél az orrban, ami azt jelzi, hogy sokáig keringhet az emberek közt, közben ártalmasabbá válhat.

2009. július 3., 16:55

Mindkét tanulmány arra figyelmeztet, hogy az új vírust folyamatosan nyomon kell követni - mondta Terrence Tumpey, az Egyesült Államok járványügyi központjának (CDC) munkatársa.

Tumpey csoportja három embertől származó vírusmintákat vizsgált: egy mára már felépült, enyhe influenzán átesett kaliforniai gyerektől, egy elhunyt texasi gyerektől, valamint egy mexikói nőtől, akinek fertőzése súlyos volt.

Kisebb lehet az átadási arány

A kutatók összehasonlították az új H1N1 vírus mintáinak fertőzőképességét a szezonális H1N1 víruséval. A teszteket vadászgörényeken folytatták le, melyek az emberhez hasonlóan kapják el a betegséget. Kiderült, hogy az új vírust nehezebben kapták meg egymástól, mint a szezonális influenza vírusát. Ha a görények megfertőződnek az emberi influenza vírusával, általában a ketrec minden lakójának továbbadják, az új influenza vírusa azonban csak hatot fertőzött meg a kilenc állatból.

Tumpey elmondta, hogy egy háztartáson belül az influenzás beteg általában a többiek 20-30 százalékát fertőzi meg, az új vírus esetében azonban kisebb lehet ez az átadási arány.

Minden korábbi világjárványt okozó vírustörzs genetikai állományában jelen volt egy bizonyos génszakasz a PB2 jelű génben. Az új H1N1 vírusból hiányzik ez a mutáció - közölte Tumpey. A szakember szerint ennek a genetikai szakasznak esetleges változását fontos nyomon követni, mert jelezheti, amikor a vírus a mostaninál nagyobb terjedési sebességre "kapcsol". Azt is figyelik a tudósok, hogy nem alakul-e ki rezisztencia az új vírusban a meglévő vírusellenes szerekkel szemben: eddig egy-egy esetet találtak erre Japánban és Dániában.

Tumpey csapata további mutációt is talált: ez teszi lehetővé, hogy az új H1N1 vírus túléljen a vékonybélben, melyre a szezonális influenza vírusa nem képes. A megállapítás arra is magyarázatot ad, miért van a fertőzötteknek a szokásosnál több emésztőrendszeri panasza, például hányingere vagy hasmenése.

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása. A Jupiter fölött járó Uránusz és alatta a Pons-Brook üstökös már egy kézitávcsővel is megfigyelhető, továbbá két csillagfedés is látható lesz – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.