Gyorsul a net, gyorsulnak az emberek – A magyarok kétharmada már mobilról indul

A világ összes internetőzéjének 76 százaléka mobil eszközről csatlakozik a világhálóra. Szaúd-Arábiában ez az arány 96 százalék, Ukrajnában csak 51, Magyarországon pedig az emberek 67 százaléka indul mobilról. A Google megbízásából a Kantar TNS piackutató cég 2017-ben is elkészítette azt a 63 országot átfogó tanulmányát, amely az internet- és mobilhasználati szokásokat mérte fel.

2018. május 30., 14:51

Szerző:

A tanulmány elkészítéséhez 79 ezer embert kérdeztek meg a 63 országban, több mint kétmillió percnyi interjú anyagát dolgozták fel. Kiderült többek között, hogy egy kivételével az összes országban azt mondták a megkérdezettek, hogy ha internetezni szeretnének, gyakrabban fordulnak a mobiltelefonjukhoz, mint az asztali számitógépükhöz. A felmérés rávilágít a globális trendekre, ugyanakkor olyan regionális és helyi különbségeket is megmutat, amelyek jelentős hatással vannak a vállalkozásokra.

Magyarországon 2017-ben a lakosság 81 százaléka használta az internetet magáncélra. Ez az arány valamivel magasabb, mint a 77 százalékos globális átlag. A magyarországi felhasználók 89 százaléka napi rendszerességgel internetezik. Az eszközök terén is történt változás, egymás után jelennek meg nálunk is az okoseszközök. Tavaly a magyar felhasználóknak átlagban 2,5 világhálóhoz csatlakoztatott eszköze volt.

Az okostelefonok terén jelentős volt a növekedés. 2013-ban a magyar lakosság mindössze 34,3 százalékának volt okostelefonja, 2017-ben ez az arány már 65 százalékos volt. A legkülönbözőbb korosztályok hasonlóan nagy arányban veszik igénybe a világhálót. Az internetezők 45 százalékát teszi ki a 45 év feletti korosztály, az 55 év feletti internetezők 43 százaléka is mobilkészülékről megy fel a világhálóra.

Az elmúlt évek technológiai vívmányai mellett az infrastruktúra fejlődése, így leginkább az egyre gyorsabb és egyre szélesebb körben elérhető mobilnet, gyökeresen megváltoztatta az internetezési szokásainkat. Magyarországon 2017-ben az internetezők 51 százaléka keresett információt, 43 százaléka nézett online videót és 19 százaléka vásárolt online legalább olyan gyakran okostelefonról, mint asztali számítógépről vagy tabletről. A 2013-as adatokhoz képest óriási a növekedés. Négy évvel korábban 15 százalék keresett információt, 10 százalék nézett online videót és mindössze négy százalék vásárolt online a mobiljáról.

Az általános trendekről Asabiny Miléva, a Google kiemelt ügynökségekért felelős menedzsere azt mondta: „A mobilinternetezés türelmetlenné tette a felhasználókat. Ha útközben vannak, és a buszmenetrendet keresik, vagy a közeli bolt nyitvatartási idejét szeretnék ellenőrizni, akkor minden másodperc számít. A mobilról érkező látogatások 53 százaléka azért szakad meg, mert az adott oldal három másodpercnél lassabban töltődik be. Minden második mobilnetező két másodperces oldalbetöltést várna el, és a megkérdezettek 46 százaléka azt is mondta, hogy a mobilon való internetezésben éppen a lassú oldalbetöltés a legbosszantóbb.”

2017 novemberében a Google felmérte, hogyan teljesítenek mobil eszközön az európai weboldalak. 21 országban és tíz különböző szektorban vizsgálták, hogy a mobilhirdetésekről az érkezési oldal teljes betöltése hány másodperc alatt történik meg. Magyarország az átlagos oldalbetöltési sebesség terén a maga 9,4 másodperces eredményével kismértékben ugyan, de elmarad a 9,124 másodperces európai átlagtól. A vizsgált országok között Németország és Románia teljesített a legjobban 8,1 másodperces átlagos betöltési idővel. 

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása. A Jupiter fölött járó Uránusz és alatta a Pons-Brook üstökös már egy kézitávcsővel is megfigyelhető, továbbá két csillagfedés is látható lesz – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.