Ha a világ országai elültetnének ezermillárd fát, egyharmadára csökkenne a Földön a légszennyezés

2019. július 5., 21:36

Szerző:

A svájci egyetem, az ETH Zürich kutatói kiszámolták, mennyi fát lkellene és lehetne jelenleg elültetni a világban, és ennek milyen hatása lehetne a károsanyagokra. Mint kiderült, egy globális és gigantikus méretű faültetési programmal az emberi tevékenységek következtében

a légkörbe juttatott kibocsátások kétharmadát ki lehetne vonni. 

– írta a 444.

Fotó: YouTube

Kutatásukban azt vizsgálták meg, hogy mennyi olyan rendelkezésre álló terület van a világban, ahol sem városok nincsenek és mezőgazdasági termelés sem folyik ott. A Föld szárazföldi területeinek 11 százaléka ilyen, nagyjából 1,7 milliárd hektárról van szó, ami annyi, mint

Kína és az Egyesült Államok területe együttvéve. 

Ezt a területet a kutatók szerint sem lehetne száz százalékban befásítani, de a számítások szerint alapján az erdő-helyreállítás nem egy lehetőség a fellépésre a klímaváltozással szemben, hanem egyértelműen a legjobb lehetőség. A módszer mellett szól, hogy nem kell hozzá technológiai innováció és olcsó, ráadásul rengeteg embert be lehet vonni a végrehajtásába.

A leghatékonyabb fatelepítési projekteknél 30 centből jön ki egy fa, így a területi adottságok alapján elképzelhető ezermilliárd billió fa elültetése 300 milliárd dollárba kerülne.

Ez persze hatalmas összeg persze, de még mindig kisebb, mint a többi megoldási lehetőség költségei a szén-dioxid megkötésére. 

Ráadásul a beavatkozásra gyakorlatilag minden országban lenne lehetőség, és a világ hat legnagyobb országa, azaz Oroszország, Kína, Kanada, az Egyesült Államok, Brazília és Ausztrália rendelkezik az összes potenciális erdősített terület felével. 

 Ami Magyarországot illeti, itt inkább fakivágásról érkeznek hírek. Máájus 6-án a WWF Magyarország közleménye nyomán írtuk meg, hogy kivágták az egyik legidősebb, 180 éves magyarországi erdőt a Bükki Nemzeti Parkban. Eközben pedig az Orbán-kormány a rezsicsökkentésre hivatkozva vétóval akadályozza a harcot a klímaváltozás ellen.

 

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása. A Jupiter fölött járó Uránusz és alatta a Pons-Brook üstökös már egy kézitávcsővel is megfigyelhető, továbbá két csillagfedés is látható lesz – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.