Egy lépést sem kell tennie, ha a 168 Óra legújabb számát kézbe szeretné venni!

A kór neve: pánik – A tömeg hisz és nem gondolkodik

2020. március 6. 18:00 - szerző: Szigeti Ildikó

Vigyázat! Nem csak tanúi, áldozatai is lehetünk egy veszélyes jelenségnek, a pániknak. A tömeghisztéria ugyanis előbb-utóbb önbeteljesítő jóslatként kezd működni, és segíti a koronavírus járványszerű terjedését. Éppen ezért a betegség elleni egyéni védekezés egyik legfontosabb eleme, hogy óvjuk magunkat a válogatás nélkül ránk ömlő álhírektől és dezinformációktól.

Nem csupán a koronavírus okozta járvány, hanem a vele járó világméretű pánik is váratlanul és felkészületlenül ért minket. A boltokban üresen tátongó polcok, a pénztáraknál kígyózó sorok, az utcán maszkokban járkáló emberek látványa jelzi, hogy ha a kórokozó még nem is, a pánik máris megjelent nálunk. Miközben a betegség ellen a személyi higiénés előírások betartásával viszonylag sokat tehetünk, a tömeghisztéria hatásaival szemben szinte teljesen védtelenek vagyunk. A pánik önmagában is olyan veszélyforrás, amelyre célszerű felkészülni, vagy ha erre már nincs mód, érdemes csökkenteni az általa okozott károkat. A jó hír az, hogy még időben vagyunk.

A rettegés kaput nyit a fertőzés előtt. Az úgynevezett extrém fenyegetettség állapotában folyamatos és intenzív szorongást élünk meg. A legtöbben maguk sem tudják megfogalmazni, mi a bajuk, csak nem érzik jól magukat a bőrükben. Ez a tárgytalan félelem az, ami – ha sokáig fennáll – szinte bénítólag hat. Előbb csak a gondolatainkat hatja át, később a cselekvéseinket is meghatározza, korlátozza. Nem csak fizikai, lelki védelmi rendszerünk is van. Míg a fizikai immunrendszerünk a fertőzésekkel, addig a pszichológiai immunrendszerünk a stresszel szemben tesz minket ellenállóvá. A két védvonal olykor összeér, és ha a pajzsok egyikén rés keletkezik, bizony, borul minden.

Jóllehet, világjárványról egyelőre még nincs szó, a pánik világméretű. Mégis, ha alaposabban szemügyre vesszük a külföldi híradásokat, kiderül, hogy ahány ország, annyi reakció. Vajon miért van az, hogy miközben az objektív fenyegetettség nagyjából ugyanakkora, a szubjektív megélése nemcsak földrészenként, hanem országonként is más és más? Vajon miért reagálunk mi hevesebben a koronavírussal kapcsolatos hírekre, mint például a dánok vagy a spanyolok (ahol például már igazolták a vírus megjelenését)?

Egy társadalom aktuális lelkiállapotát számos tényező befolyásolja. Ezek között kiemelt jelentőségű az adott nép előélete, vagyis azon traumák összessége, amelyet a felmenők kénytelen-kelletlen elszenvedtek. Mondják, a nemzetek himnusza igencsak árulkodó. Ha ez igaz, akkor kétség sem fér hozzá, régen tép minket az a bizonyos balsors. És mivel ez így van, aligha meglepő, hogy a magyar, mint olyan, erősen traumatizáltnak nevezhető.

Koronavírus – Olaszország
Fotó: Claudio Furlan

Hogy mindennek mi köze van a mostani vírus-parához? Nagyon sok. Mark Twain szerint „a macska, ha egyszer ráült a forró kályhalapra, soha többé nem fog forró kályhalapra ülni. De hideg kályhalapra sem.” Ő még nem tudhatta, de ma már tudományosan igazolt tény, hogy nemcsak az egykor égési sérüléseket szerzett macska kerüli a kályhalapot (legyen az hideg vagy meleg), hanem annak a leszármazottai is. Mi afféle nép vagyunk, amelynek génjeibe beleégett a múlt. Nem csoda hát, hogy már a fenyegetettség hírére is jóval érzékenyebben reagálunk, mint más országok szerencsésebb történelmi előzményekkel bíró népei...

 

A cikk teljes változatát a csütörtökön megjelent 168 Órában olvashatja el!