Budapest nem akar pénzt adni a Giro d'Italiára

2020. január 15., 10:51

Szerző:

A kormány és a főváros is egyetért abban, hogy a Giro d'Italia kerékpárverseny fontos esemény, de a felek egyelőre nem tudtak megállapodni a finanszírozásról – értesült a Népszava.

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a lapnak azt mondta, nem lesz egyszerű beleférni a Giro d'Italia Magyarország megrendezésére biztosított 7,8 milliárd forintos keretösszegbe, „de mindenképpen tartani kívánjuk a kereteket”.

Révész közlése szerint az összeg nagyobbik része az olasz szervezőknek jár, akik Budapestre szállítják a csapatokat, és egyebek mellett az elszállásolásukról, ellátásukról, a médiáról és a verseny szakmai hátteréről is gondoskodnak.

A Giro májusban Magyarországról indul majd, az egyéni indulásos időfutamot a Hősök tere és a Budai Vár között rendezik meg, vasárnap pedig Budapestről indul a második szakasz. A verseny szervezőinek ezért szorosan együtt kell működniük a Fővárosi Önkormányzattal és az érintett kerületekkel.

Révész Máriusz és a szervezők Karácsony Gergely főpolgármesterrel és Gy. Németh Erzsébettel, a kultúráért felelős főpolgármester-helyettessel már egyeztettek az eseményről. A kormánybiztos szerint minden fél egyetértett abban, hogy Budapestnek óriási lehetőséget jelent a Giro.

Fotó: Wikipédia

Gy. Németh Erzsébet a Népszavának megerősítette, hogy tárgyalnak, azonban hozzátette, a főváros előző vezetése részéről ebben az ügyben sem írásos szándéknyilatkozatot, sem semmilyen elköteleződést nem találtak.

– Fontosnak tartjuk, hogy legyenek nemzetközi versenyek a fővárosban, de ezek nem kerülhetnek egy fillérébe sem az itt élő polgároknak. Sem közvetett, sem közvetlen módon

– mondta a főpolgármester-helyettes.

Révész Máriusz közölte, hogy az olaszok január végéig kérték meghatározni a Giro pontos útvonalát, de ennek egy része a Lánchíd felújítása miatt még kérdéses. Ráadásul a verseny hétvégéjén tartják Budapesten a női kézilabda Final Fourt, az Európa futást is, sőt másnap kezdődik az úszó EB is, ami jelentős közlekedési kihívást jelent majd.

– Idén Brüsszelben a Tour de France nagy rajtjának hétvégéjén két napig ingyenessé tették a közösségi közlekedést. Valószínűleg Budapesten is érdemes lenne ezt megfontolni, sőt, érdemes lenne a belvárostól távolabb parkolóhelyeket kialakítani és közösségi közlekedéssel behozni a szurkolókat a központba, de ennek költségei vannak

– fogalmazott Révész.

A kormánybiztos hozzátette, hogy lehet, könnyebben tudtak volna megegyezni a fideszes városvezetéssel, de a fővárosi váltás ellenére mindenkinek az az érdeke, hogy jól sikerüljön a rendezvény. 

Révész Máriusz nem árulta el, hogy pontosan mekkora összeget szeretnének kapni a fővárostól, de a Népszava úgy tudja, több százmilliós nagyságrendről van szó.