Aki több pénzt keres, az többet is sportol

2019. augusztus 12. 13:40 - szerző: Ónody-Molnár Dóra

A 18 és 59 év közötti lakosság 41 százaléka több-kevesebb rendszerességgel űz valamilyen sportot, 15 százalékuk valamilyen más sporttevékenység mellett fut is, négy százalékuk pedig kizárólag csak fut – egyebek mellett ezt tartalmazza a Generali a Biztonságért Alapítvány online kérdőíves módszerrel, ezer személy megkérdezésével készített, a futási szokásokat felmérő kutatása.

A kutatás szerint a rendszeres sport az átlagnál nagyobb arányban jellemző a férfiak, a 30 év alattiak, a budapestiek, a legalább középfokú végzettségűek, valamint a magasabb jövedelműek körében. Kifejezetten a futásra szűkítve a kört, szintén nagyobb arányban képviseltetik magukat a férfiak, a 18–29 évesek, a felsőfokú végzettségűek, valamint a budapestiek. A kisgyermekesek kevésbé tudják beiktatni az életükbe a rendszeres testmozgást. Leginkább a három év alatti gyermeket nevelők számára jelent ez lényegében megoldhatatlan feladatot – mindössze egynegyedük sportol legalább havi rendszerességgel.

Fotó: A szerző felvétele

A megkérdezettek hetente néhány alkalommal sportolnak, illetve futnak. A futásra szánt idő a túlnyomó többségnél nem haladja meg az egy órát, minden harmadik futó pedig legfeljebb fél órát fut egy-egy alkalommal. Más sportok esetében nem ritka a másfél órás edzés sem.

A kutatásból kiderül, hogy a futás elkezdése változatos okokra vezethető vissza. Legtöbben a fogyás reményében vágnak bele ebbe a sportba, de az erősítést és a stresszoldást is a leggyakoribb okok között említik, ez utóbbi kettő elsősorban a 30 év alattiak körében jellemző. Fontos előnye továbbá a futásnak, hogy a szabadban lehet végezni, és nem szükséges hozzá sok eszköz vagy anyagi ráfordítás.

Akik a futás helyett más sportot választottak, elsősorban azért döntöttek így, mert a futást unalmasnak, monotonnak találják. A férfiak például sok esetben előnyben részesítik a csapatsportokat a futással szemben. Gyakori továbbá, hogy egészségi okokból – lábfájás, gerincfájdalom – döntenek inkább más sportág mellett. A futás abbahagyásának is változatos okai vannak, legtöbben a már említett egészségi okok miatt kellett, hogy felhagyjanak vele, míg mások időhiányra, az egyéb tevékenységeikkel való összeegyeztethetetlenségre hivatkoztak, egyötödük pedig egyszerűen más sportra váltott.

A nem sportolók szemében a futás nem kifejezetten vonzó sportág: a megkérdezetteknek mindössze 14 százaléka mondta, hogy ha rendszeres testmozgásba kezdene, akkor a futást választaná, többségük inkább valamilyen más sport mellett tenné le a voksát. Egyharmaduk pedig egyáltalán nem tudja elképzelni, hogy a rendszeres sportolást beiktassa az életébe. A futásra elsősorban a fiatal, 30 év alatti korosztály lenne nyitott, illetve azok, akik korábban már űzték ezt a sportot.

A kutatás ugyanakkor megerősítette: a futásnak számos pozitív élettani hatása van, amelyek között nagy arányban találunk – a fizikai hatások mellett – lelki és mentális tényezőket egyaránt. A rendszeres futás jó hatással van az általános egészségi állapotunkra, erősíti az állóképességet és a szervezet védekezőképességét, valamint segíti a fogyást. Nagyon sokan számolnak be arról is, hogy a futás segítségével könnyebben vezetik le a stresszt, kiegyensúlyozottabbá, magabiztosabbá, összeszedettebbé, türelmesebbé, nyugodtabbá váltak. „Ezek a pozitív hatások általában együtt, »egy csomagban« járnak: a rendszeres futók háromnegyede legalább három előnyt határozottan tapasztal a felsoroltak közül” – áll a felmérésben, amelyben megvizsgálták azt is, hogy milyen gyakori edzés szükséges a pozitív hatások megéléséhez. Az eredmény nem meglepő: minél gyakrabban fut valaki, annál inkább megtapasztalja ezeket a kedvező élményeket, de sok esetben már a heti egy alkalom is elegendő.

A kutatók kíváncsiak voltak arra is, hogy mit éreznek a futók, ha valamilyen okból kimarad egy-egy edzés. Ilyenkor a legtöbbeknél még nem jelentkezik különösebb probléma, legfeljebb némi bűntudattal kell szembenézniük, illetve valamelyest stresszesebbnek érzik magukat.

Fotó: A szerző felvétele

A rendszeres futásban különféle tényezők jelenthetnek akadályt. A valaha rendszeresen futók fele számára okoz nehézséget, hogy a túl sok munkahelyi vagy otthoni teendő mellé beiktassák a futást. A gyerekesek számára pedig érthető módon az egyik legfőbb szervezési feladat, hogy megoldják gyermekük felügyeletét, amíg futni mennek. Minden harmadik érintettnek nehézség (volt) továbbá a megfelelő, egészséges futókörnyezet megtalálása is.

Futóversenyen a valaha rendszeresen futók fele vett már részt, a legtöbbeknek öt, illetve tíz kilométer volt a maximális teljesített versenytávja. A verseny közben leggyakrabban megélt érzések a kitartás sikere, illetve saját maguk legyőzése volt. Minden harmadik versenyző érezte már az önbizalma erősödését és határai feszegetését is a futóversenyek során.