Még több pénzt költene sportra az Orbán-kormány, villámgyorsan elkészült a terv az állami akadémiákról

2019. december 15., 17:37

Szerző:

Villámgyorsan, alig egy hónap alatt elkészítette az Emmi az állami sportakadémiák működési keretrendszeréről szóló tervezetet– írja az MFor a Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányrendelet nyomán.

Az Orbán-kormány még november vége felé döntött egy sportakadémiai rendszer elindításáról, amely „a minőségi élutánpótlás-nevelést megalapozó tehetséggondozást, sportszakmai felkészítést, versenyeztetést” hivatott elősegíteni.  A mostani kormányrendelet szerint az állami sportakadémiák afféle csúcsszervként működnek majd. A klubok első körben négy évre szóló megállapodást köthetnek velük, az elég szűk, 15-19 korosztályt segítik majd a dopping-ellenőrzéstől a teljesítménydiagnosztikán át a táplálkozástudományig. Létrehozásukban az a meglepő, hogy azokban a látványsportágakban működnek, majd, amelyekre az Orbán-kormány amúgy is szórja a pénzt a tao révén, több határon inneni és túli futballklubnak van saját akadémiája, létezik Nemzeti Kézilabda Akadémia és Nemzeti Kosárlabda Akadémia is. Ebből a szempontból árulkodó, hogy Kásler Miklós humánerőforrás-miniszter futballban 10, kézilabdában hat, kosárlabdában négy szerződést köthet biztosítandó

  • egyrészt az utánpótlás-nevelés tárgyi és sportszakmai feltételeinek, keretrendszerének egységesítését,
  • másrészt újabb közpénz áramolhatnak azokhoz az egyesületekhez, amelyekkel megállapodás született.

Az állami sportakadémiák megkapják az „Államilag elismert sportakadémia” címet, fenntartásukhoz, működésükhöz, sportakadémiai feladatok ellátásához pedig költségvetési forrást kérhetnek. Mivel hasonló célkitűzésekre tao-támogatást is lehet kérni, az az akadémia, amely megállapodást köt, vállalja, hogy a jövőben kizárólag ingatlanra irányuló tárgyi eszköz beruházás, felújítás céljából igényel taót.

Az Orbán-kormány 2018-ban 448 milliárd forintot adott sportra, az erre fordított támogatás 450 százalékkal nőtt 2011 és 2018 között.