Orbán úgy érzi, „világátnevelő táborban kell élnünk”

2020. december 31., 10:45

Szerző:

Interjút adott a Nemzeti Sportnak Orbán Viktor miniszterelnök, aki elmagyarázta, mi indokolja a sport sokak szerint aránytalanul magas támogatását a járványügyi védekező intézkedések között.

A kormány szerinte azért minősítette stratégiai ágazattá a sportot, mert felismerte annak pótolhatatlan szerepét: „Eszmények, kemény munka, hősök és áldozatvállalás nélkül a modern élet eliszaposodik. Ebből ragad ki, illetve föl a sport. A magyarok életében különösen fontos a sport, a kormány részéről nagy hiba lenne, ha ezt nem venné figyelembe a nemzetnevelésben, az oktatáspolitikában, a karakterformálásban” – ragadta meg a lényeget a miniszterelnök.

A kormányfőt a csütörtökön megjelent interjúban először a koronavírus elleni védőoltásról kérdezték. Mint elmondta, a védőoltást még nem kapta meg: „Kivárom, amíg rám kerül a sor, legelőször a kórházak intenzív osztályain dolgozókat kell megvédeni”.

„A sport arról szól, hogy na, barátom, akkor álljunk ki a gátra, és nézzük meg, ki a jobb!” – érzékeltette Orbán Viktor az élsort jelentőségét, majd rámutatott, mivel éppen a kedvenc sportága, a futball a legnépszerűbb és legelterjedtebb, ezért kiemelt a szerepe is: „A futballt Magyarországon mindig is az önbecsülés kérdésének tartottam” – közölte. „Nekünk, magyaroknak a virtus örök erényünk, és a szívünknek ugyanabban a sarkában lakik, mint a sport."

Orbán szerint azonban ez nem igaz mindenkire, a „baloldal mindent ellenez, így a sportot is”. Ezzel szemben ő úgy látja, hogy „nem normális hozzáállás sajnálni a pénzt sportpályákra vagy a gyerekek sportolására.”

A kormányfő szerint „folyamatosak a támadási kísérletek minden ellen, ami az ember természetes életfelfogásához és önazonosságához tartozik", ezek pedig beszivárognak a sportrendezvényekre szlogeneken, mezfeliratokon, kötelezően elmondandó beszédeken keresztül. "Néha úgy érzem, egy nagy világátnevelő táborban kell élnünk, és ez a sportot is beszippantja, ez sokunkat kifejezetten zavar" – avatta be gondolataiban a miniszterelnök a Nemzeti Sport olvasóit.

A kormányfő sikertörténetként mutatta be a tao-támogatások rendszerét, mondván, hogy az a többletforrások mellett élő kapcsolatot hozott létre a vállalatok és sportszervezetek között.

A miniszterelnök az államilag akkreditált akadémiák esetében szükségesnek nevezte a kormányzati minőségbiztosítást, amely jelenleg a labdarúgásra, a kézilabdára és a kosárlabdára terjed ki, de a jövőben a röplabda és a jégkorong is ide tartozhat. Elmondta, az egyesületek még mindig létfenntartási gondokkal küszködnek, az európai középszint elérése is nagy feladat nekik. Megjegyezte, a javuláshoz a klubkultúrát kell fejleszteni, amely az egyesülethez tartozó összes embert arra sarkallja, hogy a legjobb legyen.

A miniszterelnök szerint azért indokolt, hogy sok a politikus az ismert sportági vezetők között, „mert a sportágak rendkívül rossz állapotban voltak, és komoly fejlődést csak megfelelő kormányzati kapcsolatokon keresztül lehetett elérni” Szerinte ezért „minden szakszövetség igyekezett találni magának valakit, aki pártfogolta az ő sportágának az ügyét”.

A sportfejlesztésekről szólva elmondta, egy nagy jégsportközpont felépítése szerepel a tervei között, a kerékpárosoknak is vannak komoly terveik, öttusaközpont, nemzeti vívóprogram, Kovács Katalin akadémiája a kajak-kenuban, megújul a Hungaroring is és Moto-GP pálya is épül.

„Szeretném még megérni, hogy Magyarország olimpiát rendez, ha nem lett volna a belföldi merénylet, legkésőbb 2032-re ezt el is értük volna” – osztotta meg vágyait a miniszterelnök. Mint mondta, azt is szeretné látni, hogy „olyan magasságba jussunk el futballban, ahova már kétszer is sikerült, tehát a vb-döntőbe”.