Közokirat-hamisítással gyanúsíthatják Miklós Editet

Miközben költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Magyar Sí Szövetség visszahívott elnökének, Miklós Editnek és a szervezet főtitkárának kifizetett nagy összegű bérekre vonatkozóan, a rendőrség – a lapunk birtokába került dokumentum alapján – intellektuális közokirat-hamisítás gyanúja miatt vizsgálódik Miklós Edit volt cégével szemben. A rendőrség tájékoztatása szerint az ügynek egy gyanúsítottja van. Ez elvileg csak Miklós Edit lehet, de szerinte ez nem igaz.

2020. szeptember 8., 12:00

Szerző:

Mogyoródon, a Sólyomhegyi utca és a gödöllői út sarkán egy üres, bekerített telek található, amit megörökített felvételén a Google Maps is. Ez az üres udvar volt idén június közepéig Miklós Edit olimpiai 7., világkupa-bronzérmes síelő, leváltott síszövetségi elnök lakcíme. Emellett ez a terület szerepelt – az Opten Kft. adatai alapján – a cégnyilvántartásban Miklós Edit vállalkozása, a mintegy fél évet megélt MEdit Sportmanagement Kft. székhelyeként.

Az üres mogyoródi telek – ide volt bejelentve a MEdit Sportmanagement Kft.

A MEdit Kft-t 2017 májusában hozták létre, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) még annak az évnek a végén törölte a vállalkozás adószámát, a cégbíróság pedig elrendelte a megszűnését és kényszertörlését, ami 2018. szeptember 25-én meg is történt. Ezután azonban a már nem létező MEdit Spormanagement Kft. továbbra is megtalálható volt a síszövetség tagjai között, a szervezet honlapján olvasható listából csak akkor törölték, amikor érdeklődni kezdtünk az ügy iránt.

A síszövetség honlapját 2020. augusztus 25-én fotóztuk be, a tagok között akkor még ott szerepelt a MEdit Sportmanagement Kft.:

Hogy egy cégnyilvántartásból törölt céget miként lehet majd két éven át továbbra is tagként feltüntetni a szervezetben, az számos kérdést vet fel, és akadt, aki feljelentést is tett. A lapunk birtokában lévő rendőrségi irat szerint a feljelentő azt is szóvá tette, hogy a közhiteles nyilvántartásnak minősülő cégnyilvántartásba valótlan adatot jegeztek be azzal, hogy a társaság székhelyét hamis létesítő okirat alapján egy üres telekre jegyezték be.

„Miklós Edit közreműködött abban, hogy a cégnyilvántartásba mint közhiteles nyilvántartásba valótlan adatot jegyezzenek be azáltal, hogy valótlan tartalmú nyilatkozatot, illetve létesítő okiratot nyújtott be a cégbíróság részére. Az általa megjelölt székhelyen a társaság nem fejtett ki tényleges gazdasági tevékenységet, ott nem volt fellelhető, csak a cégnyilvántartásba került bejegyzésre ez a cím”

– áll a dokumentumban.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kezdett nyomozni, ám az ügyet illetékesség miatt áttették a Budapesti Rendőr-főkapitányságra (BRFK), mivel a cégiratokat a Budapest Környéki Törvényszék Cégbíróságára nyújtották be, ami a fővárosban van. A BRFK részéről megkeresésünkre azt közölték, hogy az ügyben egy embert hallgattak ki gyanúsítottként. Hozzátették: a nyomozás érdekeire való tekintettel további információt nem adhatnak.

Miklós Edit / Forrás: Facebook
Fotó: Miklós Edit Facebook-oldala

Megkérdeztük a rendőrségi gyanúsításról a síszövetség éléről visszahívott Miklós Editet is, akinek válaszát egy az egyben, változtatás nélkül közöljük:

„A kérdésben foglalt állítás valótlan: nincs nyomozás hűtlen kezelés miatt sem ellenem, sem a Magyar Sí Szövetség ellen. Nem követtem el semmiféle bűncselekményt, az ilyen feljelentések feljelentői ellen hamis vád miatt büntetőeljárást fogok indítani. Nem küldöttgyűlés választott a Sí Szövetség Elnökévé, mert a megválasztásomkor küldöttgyűlés még nem létezett. Az engem elnökké választó közgyűlésen az általam képviselt cég nem vett részt, és nem szavazott, így kérdése értelmetlen vagy provokáció. Az elnöki pozícióért való újraindulásommal kapcsolatos kérdéseit nem kívánom kommentálni.”

Miklós Edit feje fölött mostanában összecsaptak a hullámok. Ismert, idén július végén visszahívták a Magyar Sí Szövetség teljes vezetését az elnökkel, Miklós Edittel együtt. Az olimpiai 7., világkupa-bronzérmes síelő a történtek után arról beszélt, hogy valakinek kell a helye, és hogy hátba támadták őt. A visszahívás napján egyébként az elnökség szakmai beszámolóját elfogadták, de augusztus végén kiderült, hogy a sportszervezet működésével kapcsolatban vizsgálódik a NAV.

Miklós Edit és a síszövetség főtitkárának a fizetése meghaladta azt, ami az Emberi Erőforrások Minisztériuma által nyújtott támogatásból adható lett volna. Az összegből ugyanis havonta legfeljebb 600 ezer forint fordítható a szervezet vezetéséért felelős személy bérére, míg egyéb alkalmazottaknál ez az összeg legfeljebb 370 ezer forint lehet.

  • Miklós Edit bére bruttó 960 ezer forint volt, ami mellé 200 ezer forintos lakás-, gépjármű- és telefonhasználati térítést kapott.
  • A főtitkár is hasonló juttatásban részesült a bruttó 800 ezer forintos fizetése mellé.

Emiatt tettek feljelentést és indított nyomozást az adóhivatal ismeretlen tettes ellen, költségvetési csalás gyanúja miatt.

Lapunk úgy tudja, a síszövetségben nem szeretnék, hogy ismét Miklós Edit üljön az elnöki székbe, de a múlttal sem akarnak foglalkozni. Előre akarnak tekinteni, hogy a sportszervezet végre normálisan működhessen, és visszakapja a renoméját.