Kispestről Rómába: Megyeri Gábor klubot vált

A fiatal kapus egy évig az AS Roma kapuját védi. Az ificsapatba kerül, de a felnőttekkel fog edzeni.

2020. október 15., 21:18

Szerző:

Az AS Roma kölcsönszerződéssel leigazolta Megyeri Gábort, a Budapest Honvéd korosztályos válogatott labdarúgókapusát – írja az MTI. A kispesti klub elmondta: a 17 éves futballista kölcsönjátéka egy szezonra szól. Sikeres együttműködés esetén érvényesítheti kivásárlási opcióját a római klub, amelynek második, úgynevezett Primavera-csapatában szerepel majd Megyeri, de az első kerettel edz.

A Magyar Futball Akadémián nevelkedett játékos februárban kötött profi szerződést a Honvéddal. Az U17-es világbajnokságot is megjárt kapus a felnőtt csapattal készült a törökországi edzőtáborban, tavasszal pedig az NB III-ban védett.

Megyeri elmondta, hogy az AS Roma részéről komoly volt az érdeklődés, képviselői Magyarországon is jártak, hogy megnézzék őt. „Pedro, Kolarov, Dzeko, fantasztikus élmény volt. Gyerekként mindenkinek az az álma, hogy egy ilyen nagy klubhoz kerüljön, korábban csak a videójátékokban találkoztam ilyen labdarúgókkal, most pedig velük edzettem” – mondta Megyeri.