Fellebbez a Honvéd az UEFA elutasító döntése ellen a botrányos romániai futballmeccs kapcsán

2019. augusztus 6., 17:38

Szerző:

A Budapest Honvéd már kedden fellebbezést nyújt be az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfői döntésével szemben, amelyben elutasította a klub óvását, amit a román Craiova elleni, múlt csütörtökön rendezett Európa-liga selejtezőn történt botrányos események miatt adott be.

Mendelényi Dániel klubtulajdonos a keddi sajtótájékoztatón kiemelte, nem adják fel a jogi harcot, és bár nem kizárt, hogy ezt a mérkőzést nem a Budapest Honvéd nyeri meg, de attól még igazuk lehet.

– Az UEFA egy olyan jogi gépezet, amelynek a futballhoz egyre kevesebb köze van. Ebbe most a mi óvásunkkal porszem került, amit próbálnak a lehető legegyszerűbb, legerőszakosabb módon letolni. Vicc kategória is lehetne, hogy még ellenünk indult eljárás, aminek az a szomorú üzenete van, hogy hagyjuk abba ezt az egészet

– fogalmazott.

Hozzátette, a tizenegyespárbaj előtt 30 percen keresztül mérlegelték, hogy lefújják-e a meccset. Hangsúlyozta, egy dolog miatt nem tették meg, mert a biztonsági főnök azt mondta, nem tudja garantálja a személyes biztonságukat abban a helyzetben.

Mendelényi közölte, korábbi, hasonló eseteket hoztak fel példaként, amire az UEFA azt a választ adta, hogy azokat nem lehet általánosítani, és a játékvezetőt – akinek közvetlen közelében robbant a hanggránát, és le is kellett cserélni – nem találták el.

– Ezek szerint, ha csak tíz centivel mellé dobnak, az még benne van a futballban, ha eltalálják, és kidobják a szemét, az már nem

– mondta, majd utalt arra, hogy videofelvételek készültek arról, miszerint a játékvezetőt öngyújtóval igenis eltalálták, illetve csavaranyákkal dobálták a kispesti játékosokat.

Fotó: Budapest Honvéd Online

– A hazai rigmusok Trianonról szóltak, meg arról, hogy a halott magyar a jó magyar. Egyáltalán nem szurkolásról volt szó, hanem Magyarország gyalázásáról. Az UEFA mostani döntésével pont szembe megy mindennel, amit a kirekesztésről a szervezet mond. A fellebbezéssel szeretnénk továbbá elérni, hogy a Craiova súlyosabb büntetést kapjon – tette hozzá. 

A román csapatnak 60 ezer euró büntetést kell fizetnie, illetve három nemzetközi hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell játszania.

Kun Gábor ügyvezető igazgató közölte, utóbbi büntetési tétel harmadik mérkőzését két évre felfüggesztették. 

– Ráadásul még a Honvéd ellen indítottak eljárást szurkolói rigmusok miatt

– mondta.

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke is jelezte, támogatja a Honvéd fellebbezését.

A kispesti együttes tizenegyes-párbajban bukta el az El-selejtezős párharcot, a múlt csütörtöki, romániai visszavágó 120. percében, miközben a játékosok egymással kakaskodtak, a játékvezető közvetlen közelében felrobbant egy pályára bedobott hanggránát. Emiatt több mint fél órát állt a játék.