Európa Liga: így tudott nyerni a Honvéd

2020. augusztus 28., 05:04

Szerző:

A kupagyőztes Budapest Honvéd hosszabbításban 2-1-re legyőzte finn vendégét, az Inter Turku együttesét a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

Bár szurkolók nem lehettek a stadionban, azért a Honvédot "erő a lábban, érzés a szívben" feliratú molinó várta a lelátón. A kispestiek ennek megfelelően az első perctől támadólag és agresszíven léptek fel. A Bódog Tamás csapataira jellemző letámadást hatékonyan alkalmazta a magyar kupagyőztes, amely már saját tizenhatosánál megtámadta az ellenfelet, így az a félpályán sem nagyon tudott átlépni a labdával. A mezőnyfölény azonban nem párosult helyzetekkel, mivel támadásban kifejezetten pontatlan volt a Honvéd. Húsz perc elteltével ráadásul veszélyessé váltak a finnek gyors kontrái, viszont ígéretes lövőhelyzetekből vagy az égbe lőttek, vagy éppen Tujvel kezébe, egy ízben pedig ziccerben csak centikkel tévesztették el a bal alsó sarkot. A játékrész második felében már nemcsak a pontosság, hanem a kreativitás is hiányzott a Honvéd játékából, így a Turku kapusának egyáltalán nem volt dolga a szünetig.

A térfélcserét követően is a kispestiek birtokolták többet a labdát, de fölényük ugyanúgy meddő volt, sőt továbbra is a gyors finn ellentámadások jelentettek nagyobb veszélyt. Nagyjából hatvan percet kellett várni az első Honvéd-helyzetre, akkor előbb Lovric előtt adódott lehetőség egy szöglet után, majd Ugrai lőtt ígéretesen távolról. A túloldalon viszont Tujvel ajándékozott majdnem gólt a finneknek, de aztán javította a hibáját, néhány perccel később pedig ziccerben Engström lőtt ismét az égbe. A Honvéd elöl rendkívül statikusan játszott, a finn tizenhatoshoz érve azt körbepasszolgatta, de nem találta a rést a vendégek védelmén, ennek általában egy labdaeladás vetett véget. Ezt megelégelve Mezgrani egy távoli bombát eresztett meg, amelyet Moisander csak a kapufa segítségével tudott hárítani. A hajrá percei viszonylag eseménytelenül teltek, de úgy tűnt, hogy a csereként beállt Traore egy szép fejesgóllal eldönti a párharcot, azonban a középkezdés után első támadásából egyenlített az Inter Turku, így következett a hosszabbítás.

A ráadásban továbbra is a Honvéd futballozott fölényben, de ugyanúgy a szórványos finn támadások jelentettek igazi veszélyt. A térfélcsere előtt azonban Traore kiugrásánál a hátulról becsúszva menteni igyekvő Hämäläinen kilőtte a jobb alsó sarkot, így ismét a magyarok szereztek vezetést. A hátralévő negyedórában a Honvéd biztosan őrizte a minimális előnyét, sőt akár végleg el is dönthette volna az összecsapást, de Kesztyűs fejese a kapufát találta el.