Végleg betehet az olimpiának a koronavírus: ha jövőre sem lehet megrendezni, akkor törlik a tokiói játékokat

2020. május 21. 10:25 - szerző: 168 Óra

Thomas Bach szerint, ha a koronavírus-járvány miatt jövőre sem lehet megrendezni a tokiói nyári játékokat, akkor később már nem is fogják.

 

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke és Abe Sindzó japán miniszterelnök március 24-én állapodott meg abban, hogy a játékokat egy évvel el kell halasztani. A kormányfő utóbb azt közölte, hogy csak abban az esetben lehet megrendezni az olimpiát és az azt követő paralimpiát, ha a járványt megfékezték, Bach pedig úgy reagált erre, hogy megérti a japán fél álláspontját.

"Teljesen őszintén, meg tudom ezt érteni, mert nem lehet három- vagy ötezer embert örökké alkalmazni a szervezőbizottságban - mondta Bach a BBC-nek.

Nem lehet minden évben az összes nagy sportszövetség nemzetközi versenynaptárát megváltoztatni. Nem lehet a sportolókat bizonytalanságban tartani, tette hozzá.

Koronavírus - Tokió 2020 Egészségügyi maszkot viselő fiú az olimpiai játékok szimbóluma, az öt karika előterében, Tokió Odaiba városrészében 2020. március 3-án
Fotó: Eugene Hoshiko

Az elnök ugyanakkor jelezte, a NOB eltökélt abban, hogy megtartják jövőre a játékokat,

még azzal együtt is, hogy készülni kell különböző forgatókönyvekre, például versenyzők karanténjára.

"Hogy mit jelenthet ez egy olimpiai falura nézve? Most tekintjük át a különböző forgatókönyveket, ezért mondom, hogy ez óriási feladat, mivel olyan sok eshetőség van, amelyet nem könnyű előre látni. Ha majd világos képünk lesz arról, hogyan fog kinézni a világ 2021. július 23-án, akkor meghozzuk a megfelelő döntéseket" - hangsúlyozta.

Az elhalasztott tokiói olimpia megnyitóját 2021. július 23-ra tervezik, a versenyek augusztus 8-án érnének véget.