Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Iharos: király korona nélkül - Felejthetetlen sportolók, elfelejtett történetek

2020. július 28. 21:00 - szerző: Szekeres Tamás

Idén ünnepelte volna 90. születésnapját minden idők legnagyobb magyar futója, aki sajnos már 22 éve nincs közöttünk.

Nemcsak hogy túl fiatalon ment el, hanem ami ennél is rosszabb: nem futotta be azt a pályát, amire a tehetsége és a szorgalma alapján hivatott volt.

Az ötvenes évek egyébként is kiváló magyar közép- és hosszútávfutói közül is kiemelkedett Iharos (született Izrael) Sándor. Tizenkét világcsúcsa közül hetet egyetlen évben, 1955-ben állított fel, de a nagy versenyeken rendre betlizett – ha egyáltalán elindult.

Világbajnokság akkoriban még nem volt, Európa-bajnokságon a hatodik helynél többre nem vitte, két olimpián, 1952-ben és 1960-ban még ennyire sem. 1956-ban azonban topfavorit volt, hiszen Nurmi óta először (s azóta is megismételhetetlenül) egyszerre tartotta az 1500, az 5000 és a 10 000 méter világcsúcsát. Csakhogy...

Csakhogy Iharos nem ment el a melbourne-i játékokra. Állítólag azért, mert geológus feleségét a Magyar Olimpiai Bizottság az atléta kifejezett kérésére sem vitte volna el Ausztráliába. Nem biztos, hogy ez igaz, de az tény: Iharos sem utazott, és hónapokra leállt az edzésekkel. Feleségével Belgiumba disszidáltak, s ugyan tavasszal „előkerültek”, de zseniális mestere, Iglói Mihály Ausztráliából nem tért vissza (csak 1993-ban telepedett haza). Nélküle Iharos már nem találta a régi formáját, meredeken lefele vitt az útja, 1964-ben vissza is vonult.

Edzőnek állt, s bár biztatóan indult a pályája, hat év után azt is befejezte,

eltávolodott a sporttól, benzinkutasként, zöldségesként tengette napjait. Méltatlan egy zsenihez, akire olimpiai bajnokként kellene emlékeznünk.

De térjünk vissza az emlegetett 1955. esztendőhöz, amikor valóban fantasztikus formában versenyzett. Idehaza elterjedt, hogy Iharost abban az évben a világ legjobb sportolójának választották, ami azóta is egyedülálló ebben a tekintetben. Ezt később már annyira tényként fogadta el szinte mindenki, hogy a Magyar Posta 2005-ben az ötvenedik évfordulóra emlékbélyeget adott ki ezzel a szöveggel: „Iharos Sándor: a világ legjobb sportolója 1955-ben”.

Egy kis bibi azonban van: ez sajnos nem igaz, vagy legalábbis nem úgy. Iharos ugyanis a Helms Alapítvány díját kapta meg 1955-ben, ott azonban nem a világ, hanem csak a kontinensek legjobbjait díjazták. Jellemző (vagy csupán véletlen?), hogy abban az évben a hat díjazott közül öt futó volt, csak az Észak-Amerika legjobbjának választott műugró, Patricia McCormick lógott ki a sorból.

Szóval Iharost a fantasztikus világcsúcssorozata ellenére sem választották meg 1955-ben a világ legjobb sportolójának, ugyanis, ahogy azt kérdésemre dr. Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója megerősítette, ilyen szavazás nem volt.

Illetve mégis, de ezt korántsem lehet hivatalos voksolásként értékelni. Az igaz, hogy a magyar forrásokban rendre megjelölt AP hírügynökség nem rendezett ilyen szavazást, de egy jóformán ismeretlen svéd lap, a Ny Tid (magyarul: Új Idők) igen. Az is meglepő, hogy ennek az újságnak a voksolását Magyarországon a Bácskiskunmegyei (sic!) Népújság 1956. január 7-i számában lehetett fellelni.

Kis újság ide, kis újság oda, a lap valóban világszavazást tartott, körülbelül négy tucat újságíró voksolt különböző földrészekről, vagyis fogadjuk el az ő végeredményüket. Már csak azért is, mert ez Iharosnak igazságot szolgáltatott, győztesként több pontot kapott, mint a mögötte végzett két dobogós együtt. (Azt már tényleg csak zárójelben jegyzem meg, hogy Iharos futótársa, Rózsavölgyi István a 16., az Aranycsapat legendás támadója, Kocsis Sándor pedig a 18. helyen végzett ugyanezen a szavazáson.)

A YouTube-on az Iharos 1955 szókapcsolatot beütve megnézhetjük az év július 28-án a finn–magyar futóviadalon elért 3:40,8-as világcsúcsát. Sokat mond:

ezzel az eredménnyel 2019-ben ranglistavezető lehetett volna idehaza!