Hatodik döntőjét is megnyerte a Sevilla

A Sevilla fordulatos mérkőzésen 3-2-re legyőzte pénteken az Internazionalét a labdarúgó Európa-liga kölni döntőjében, így hatodszor hódította el a trófeát.

2020. augusztus 22., 09:39

Szerző:

A második számú európai kupasorozat rekordereként a spanyol csapat eddig valamennyi fináléját megnyerte: 2006, 2007, 2014, 2015 és 2016 után immár hatodszor diadalmaskodott.

A mérkőzés elején Romelu Lukaku 11-esből még az Internazionalénak szerzett vezetést, majd Luuk de Jong két fejesével fordított az andalúziai együttes, de a milánóiak még a szünet előtt egyenlítettek Diego Godin fejesével. A mindent eldöntő találat a 74. percben szerencsés körülmények között született, mivel Lukaku szerencsétlenül ért bele Diego Carlos ollózásába.