Csak este 10 és reggel 8 között engednék edzeni a szombathelyi női kézilabda csapatot a Haladásnál

2019. július 8. 17:16 - szerző: Unyatyinszki György

Veretlenül nyerte meg a másodosztályt és jutott az NB I-be a szombathelyi női kézilabda csapat, az SZKKA, ám mivel a városban 40 éve nem volt elsőosztályú női csapat, ezért gondokba ütközött, hogy milyen helyszín alkalmas első osztályú mérkőzések lebonyolítására, illetve hol edzhetnek a lányok.

A probléma jelenleg leginkább az edzésekkel van, ugyanis a csapat korábbi meccseinek és edzéseiknek helyszínt biztosító csarnokot felújítják – itt később sem lehetnének mérkőzéseik. A városi közgyűlés megbízta a fideszes polgármester Puskás Tivadart és hivatalát, hogy az új szezonra biztosítsanak helyet a csapatnak, ám ez egyelőre nem megoldott – írja az ugytudjuk.hu.

A legfontosabb négy mérkőzésre (Győr, Fradi, Érd, Siófok) és a kapcsolódó edzésre ugyan megkapta a csapat az Aréna Savariát, azonban a további meccseket és edzéseket a Haladás Sportkomplexumban kellene a tervek szerint lebonyolítani. A szombathelyi portál úgy értesült, hogy

a komplexumot üzemeltető cég vezetője azt javasolta, hogy a lányok csak este 10 és reggel 8 között használhatják edzésre a csarnokot.

Ebbe a csapat nem egyezett bele, ezért egyelőre nincs edzésre alkalmas helyük, de tovább tárgyalnak a felek.