Budapestre költözik Putyin kedves sportjának fellegvára

2019. augusztus 22., 20:23

Szerző:

Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport korábbi értesülései: Budapestre költözik a Nemzetközi Dzsúdószövetség (IJF). A Marius L. Vizer vezette nemzetközi szövetség végrehajtó bizottsága az idei mittersill-i ülésén jóváhagyta azt a kezdeményezést, hogy a már hosszú ideje Budapesten működő elnöki iroda mellett az IJF hivatalos székhelye is Lausanne-ból a magyar fővárosba költözzön.

Mivel a világ egyik legnépesebb sportolói közösségét tömörítő szervezet székhely-változtatásához a nemzetközi szövetség alapszabály-módosítása is szükséges, erre ma került sor a Tokyo Dome Hotelben rendezett kongresszus keretében.

Az IJF-et a lap beszámolója szerint Fürjes Balázs kormánybiztos győzte meg, aki hosszasan sorolta Budapest előnyeit és erényeit, hozzátéve: „Talán az sem utolsó szempont, hogy amelyik szervezet a budapesti székhely mellett dönt, az olyan emberek közé költözik,

akik a génjeikben hordozzák a sport iránti rajongást” –

írta a Nemzeti Sport.