Azerbajdzsán–Magyarország 1:3, sima idegenbeli győzelem az Európa-bajnoki selejtezőben

2019. június 8. 19:59 - szerző: MTI

A magyar labdarúgó-válogatott Azerbajdzsánban aratott szombati 3-1-es győzelmével csoportja élére ugrott az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.

A mérkőzés előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek meg a kedden elhunyt svéd Lennart Johanssonról, aki 1990 és 2007 között volt az európai szövetség (UEFA) elnöke. Mindkét együttes játékosai nagy elánnal vetették magukat a küzdelembe, amelyet az első percekben inkább a kemény belépők, az adok-kapok jellemzett. A labda többet volt a magyaroknál, az azeriek leginkább a védekezés stabilitására koncentráltak, de egy-két alkalommal azért eljutottak Gulácsi kapujáig, veszélyeztetniük viszont nem sikerült.

A jég a 18. percben tört meg, Orbán gólja pedig rákényszerítette a házigazdákat, hogy nyíltabb futballt játsszanak. Az azeriek ezt meg is tették, így több lehetőség és nagyobb terület nyílt a magyaroknak az ellentámadásokra, amelyek egyikéből Dzsudzsák lőhetett tisztán kapura, de Agajev védeni tudott.

A hazaiaknak egy szögletet követően volt nagy gólhelyzetük, azonban az ötös sarkáról nem tudták Gulácsi kapuja felé lőni a labdát. A félidő hajrájában némi zavart tudtak okozni az azeriek a magyar tizenhatosnál, gólt azonban nem szereztek.

Labdarúgó Eb-selejtezők - Azerbajdzsán-Magyarország
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Szünet után az első veszélyes támadást a magyarok vezették, Kleinheisler a befejezésnél fél méterrel a hazai kapu jobb oldala mellé lőtt 17 méterről. Néhány perccel később Dzsudzsák 25 méterről ellőtt szabadrúgását Agajev védte bravúrral, majd a szöglet után Kleinheisler próbálkozhatott 15 méterről, de az azeri kapus ismét hárított. A magyarok a kapujához szegezték az ellenfelet, egymás után végezték el a szögleteket, s az egyik sarokrúgás után Orbán duplázni tudott.

Ezután valamelyest megélénkült az azeriek játéka, s hamarosan szépíteniük is sikerült, de mindössze egy percig örülhettek, mert az újonc Holman góllal mutatkozott be a válogatottban. A hajrában a legnagyobb izgalmat az okozta, hogy Rossi szövetségi kapitányt a holland játékvezető a 87. percben felküldte a lelátóra, gól azonban már nem született, a magyarok pedig megérdemelten vitték el a három pontot a bakui Bakcell Arénából.

– A vezető gólunk után egy kicsit sokat vártunk, az azerieknek voltak is lehetőségeik, de aztán a második félidőre úgy futottunk ki a pályára, ahogy kellett. Azt hiszem, 2-0 után már mi tudtuk irányítani a meccset – értékelt a magyarok olasz szakvezetője, aki hozzátette, egyszer, vagy kétszer átlépte a technikai zóna vonalát. – A futball egy érzelemmel teli játék, nem a színházban, vagy egy teniszmeccsen vagyunk. A játékvezetőknek tudniuk kellene, hogy egy mérkőzésen a szövetségi kapitány is nagy nyomás, stressz alatt van, ezért előfordulhat, hogy átlépi a kijelölt zónát.

– "Gratulálok a magyaroknak a győzelemhez és köszönöm a szurkolóinknak, hogy végig buzdítottak minket. Kissé idegesen kezdtünk, sokat szabálytalankodtunk, ezzel lehetőséget adtunk a magyaroknak a szabadrúgásokra, pedig tudtuk, hogy a rögzített szituációkból nagyon veszélyesek tudnak lenni – mondta az azeriek horvát kapitánya, Nikola Jurcevic, aki az eredmény miatt csalódott, de a játékosai teljesítményével elégedett volt.

Rossi együttese harmadik mérkőzésén egy vereség mellett második sikerét aratta, így pontszámban utolérte a világbajnoki ezüstérmes horvátokat. Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol, a magyarok pedig márciusban 2-1-re legyőzték a horvát csapatot.

A harmadik Szlovákia és negyedik Wales egyaránt három ponttal áll, de mindkét csapat eggyel kevesebb találkozót játszott, mint a magyar és a horvát. Az azeriek pont nélkül utolsók.

Az ötösből az első kettő kijut a részben budapesti rendezésű kontinensviadalra. Kedd este Magyarország Wales válogatottja ellen lép pályára a Groupama Arénában.

Európa-bajnoki-selejtező, E csoport, 3. játéknap:

Azerbajdzsán-Magyarország 1:3 (0:1)

Gól: Madatov (70.), illetve Orbán (18., 53.), Holman (71.)

Sárga lap: Hüszejnov (38.), Medvegyev (59.), illetve Szoboszlai (28.), Kleinheisler (67.), Németh (87.)