A februári klubvilágbajnokság mérkőzésein már lesznek nézők

Limitált létszámban ugyan, de lehetnek nézők a labdarúgó-klubvilágbajnokság mérkőzésein. A tornának Katar ad otthont február 4. és 11. között.

2021. január 23., 14:10

Szerző:

A szervezők szombati bejelentése szerint a stadionok befogadóképességének 30 százalékát foglalhatják el a szurkolók, akiket három kategóriába sorolnak. Az elsőbe azok tartoznak, akik már mindkét oltást megkapták a koronavírus ellen, ők ugyanúgy teszt nélkül bemehetnek, mint a második kategóriába tartozók, akik október elseje után betegedtek meg és felépültek. A "harmadik kategóriásoknak" minden mérkőzés előtt legfeljebb 72 órával PCR- vagy antigén-teszten kell átesniük, és csak negatív eredménnyel léphetnek be a stadionba.      

Az egyhetes viadalt - amelyre eredetileg decemberben került volna sor, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották - két, egyformán 40 ezres arénában rendezik, mindkettő az emírség harmadik legnagyobb városában, al-Rajjanban található.

A játékosok és a többi közreműködő egy buborékban tölti majd a versenynapokat, mindenkit már a hazájában, az elutazás előtt tesztelnek, majd az érkezéskor, a repülőtéren is.

Az Auckland City visszalépett, így az elsőfordulós találkozóra nem kerül sor. A klubvilágbajnokságon a Bajnokok Ligája-címvédő Bayern München mellett az egyiptomi al-Ahli, a dél-koreai Ulsan Hyundai, a mexikói Tigres de la UANL, valamint a házigazda al-Duhail részvétele biztos. A fennmaradó helyre a Libertadores Kupa győztese pályázik, a címért két brazil együttes, a Palmeiras és a Santos mérkőzik meg január 30-án.

(MTI)