Welsz kipakolt a halála előtt

A törvényi tilalomra hivatkozva hagyja legyilkosozni munkatársait a rendőrség. Közben az sem biztos, hogy elsősorban a szocialistáknak lenne okuk aggódni amiatt, hogy Welsz „borított".

2014. március 21., 20:53

„Egyre valószínűbb Welsz öngyilkossága, s erről az őt szállító rendőrök is tudtak„. „Maffiaállam lettünk. Nemsokára jönnek majd politikusok hirtelen halálai”. „Vagy agyonverték az úton, nehogy kihallgathassa az ügyész. Rafkósak ezek a komcsik„. „Név szerint tudta: kinek van bissau-guineai útlevele, a nyomozó-ügyészek – felsőbb utasításra – elhallgattatták”.

Alighogy megjelent Welsz Tamás halálhíre, ilyen és ehhez hasonló hozzászólások jelentek meg a világhálón. Welsz mint a Sólyom Airways „majdnem megmentője" vált közismertté, majd neve a Simon-ügy kapcsán került ismét a hírekbe. Ő szállította ugyanis az ausztriai bankszámlája miatt a pártjából kilépő és parlamenti mandátumáról lemondó volt MSZP-elnökhelyettes, Simon Gábor Bissau-guineai útlevelét. Persze a hozzászólásokon semmi csodálkoznivaló nincs. Egy ilyen kulcsfigurájának – információ hiányában – semmivel sem magyarázható hirtelen halála egy rendőrautóban, tökéletes táptalaj az összesküvés-elméletekhez.

Welsz Tamás, mint megírtuk, csütörtök délután halt meg. A Népszabadságnak sikerült pontosítani a tragédiát megelőző órák eseményeit – értelemszerűen a korábbi tudósításunkban foglaltakat is. Több forrásból megerősített értesüléseink szerint Welsz maga ajánlotta fel együttműködését a Központi Nyomozó Főügyészségnek (KNYFÜ). A Központi Nyomozó Főügyészség jelölte ki a Welsz által felajánlott bizonyítékok begyűjtésére a Nemzeti Nyomozó Irodát (NNI). Eszerint tehát Welsz nem az NNI-nél jelentkezett, az NNI emberei csupán a KNYFÜ utasításait hajtották végre. (Az NNI nem nyilatkozik, korábbi közlésük szerint nálunk nincs folyamatban semmiféle eljárás Welsz Tamással szemben.)

Welsz az I. kerületi Logodi utcában lévő irodájában várta a nyomozókat, ahol különféle adathordozókat és iratokat adott át nekik. Majd közölte, hogy vannak még bizonyítékai az érdi házában is. A nyomozók autóba ültették, kivitték Érdre, ahol további iratokat és adathordozókat foglalta le tőle, majd elindultak Budapestre, ahol a KNYFÜ kihallgatta volna Welsz Tamást. Nem bilincselték meg. Nem volt őrizetben sem.

Még az M1-M7 közös szakaszán autóztak, amikor a rendőrök észrevették, hogy Welsz egyre rosszabbul van. Az tűnt a leggyorsabb segítségnek, ha egyenesen a legközelebbi, a MOM Park-nál lévő mentőállomásra viszik. Ezt tették. Az ott szolgálatot teljesítő orvosok a beérkezéstől számított 40 percig küzdöttek még az életéért, de már nem tudták a szívműködését újraindítani. Welsz lényegében már a rendőrautóban meghalt.

Több internetes portál úgy tudja, Welsz maga hívta ki a rendőröket azzal, hogy útleveleket akar átadni a részükre, s amikor a nyomozók megérkeztek a Logodi utcába, azzal fogadta őket, hogy „uraim, bevettem valamit, önök már nem tehetnek semmit". Ha így történt volna, kizárt, hogy a rendőrök nem hívnak azonnal mentőt vagy nem ültetik (fektetik) be saját autójukba, és nem viszik azonnal kórházba, ahol kimoshatták volna a gyomrát. Mert ha nem teszik, akkor közvetlen felelősség terhelné őket a haláláért.

Welsz egyik ismerőse ugyanakkor a hvg.hu-nak nyilatkozva kizárta, hogy a férfi öngyilkosságot követett volna el. Az öngyilkosság-teóriát cáfolja az a tény is, hogy Welsz maga ajánlotta fel szolgálatait a nyomozóhatóságoknak, nyilván abban a reményben, hogy részletes feltáró-beismerő vallomása fejében az általa elkövetett bűncselekményekért majd enyhébb büntetést kap.

Azonban sem a rendőrség, sem a Központi Nyomozó Főügyészség nem kívánt nyilatkozni arról, hogy mondott-e ilyet Welsz a rendőröknek vagy sem. Ha igaz, amit több forrásunk is állít, jelesül az, hogy a Logodi utcai házkutatás után a rendőrök még elvitték Welszt Érdre, ahol további dokumentumokat adott át a nyomozóknak, aligha mondhatott ilyet az irodájában. Akkor biztosan nem v Érdre indultak volna vele.

„Sajtóhíreket nem kommentálunk". Kovács Viktória, az ORFK szóvivője ennyit válaszolt érdeklődésünkre. A Központi Nyomozó Főügyészség Welsz halála ügyében nem tartja magát illetékesnek, amiből következtetésként az máris levonható, hogy a Welsz halála miatt indult közigazgatási eljárás eddig nem tárt fel bűncselekményre utaló körülményeket, amelyek felderítésében a Központi Nyomozó Főügyészség berkeiben működő katonai ügyészségnek dolga lenne. Arról, hogy mikor várható a halál okának megállapítása, a BRFK szóvivője nem tudott felvilágosítást adni. (A rendkívüli haláleseteket vizsgáló egység a BRFK V. kerületi kapitányságán belül működik.) A szóvivő sejtetni engedte, hogy akkor sem lesznek majd túl bőbeszédűek, ha már tudják, mi okozta Welsz halálát. A Közigazgatási eljárásról szóló törvény ugyanis tiltja az efféle információk közzétételét, és – mint azt egy másik rendőrségi forrásunk elmondta – senki nem akar a sajtó tájékoztatásáért börtönbe menni még azon az áron sem, hogy a világhálón már legyilkosozták a Welszt szállító rendőröket (is).

Információink szerint Welsz halála után újra megjelentek a nyomozók a Logodi utcai irodában, és akkor már magukkal vitték az ott lévő számítógépeket és mobiltelefonokat is.

Minden jel szerint Welsz a halála előtt „borított". Hogy mennyire, azaz hány évre visszamenően adta ki azoknak az adatait, akik tőle Bissau-guineai útlevelet vásároltak, ma még nem tudni. Politikai körökben mindenesetre aggodalmat váltott ki annak a lehetősége, hogy az ügyészség esetleg alkut köt (vagy kötött) Welsz-szel. Sokak szerint elsősorban a szocialisták aggódtak, akik Simon érintettsége okán már belekeveredtek az ügybe. A hvg.hu azonban úgy tudja, Welsz nem a szocikról akart borítani. Ismerői szerint anyagi gondjai nem voltak, amit egyebek között épp annak köszönhetett, hogy sem politikai, sem vallási, sem más alapon nem válogatott az ügyfelei között.

„A Simon-ügy állítólagos koronatanújának váratlan, tisztázatlan körülmények között bekövetkezett halála egy gyanús ügy újabb, gyanús fejleménye. A nyilvánosságnak joga van ahhoz, hogy bizonyos kérdésekre választ kapjon, az igazságszolgáltatás és bűnüldözés különböző szerveinek pedig kötelessége azokra válaszolni!" – írta az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében Gulyás József, az Együtt-PM szakpolitikusa, aki a Nemzetbiztonsági Bizottság soron kívüli összehívását sürgette.