Veszélyben érzed a pénzed, ha a neten vásárolsz?

Habár itthon is egyre többen vásárolnak az interneten keresztül, sokan nincsenek tisztában azzal, hogyan tudnák ezt a lehető legbiztonságosabban megtenni.

2014. március 5., 07:51

Egyre többen fedezik fel, hogy az internetes vásárlással mennyit lehet spórolni. Így évről évre nő hazánkban is a neten vásárlók aránya. Habár az uniós szinten mért 61 százalékos átlagtól még elmarad a bevásárlásaikat online intéző emberek száma hazánkban, a javulás mégis látványos: a 2004-ben mért 14 százalék tavaly már 38-ra ugrott. Magyarországon a legnagyobb arányban ruházatot és sportfelszerelést (17%), valamint könyveket, magazinokat (15%) vásárolunk az Európai Unió Statisztikai Hivatala (EuroStat) adatai szerint. Az Unió 28 országában szintén ruházatot és sportfelszerelést szereznek be elsősorban az emberek online (35%), második helyen viszont már az utazások és nyaralások netes foglalása áll (32%). Itthon az interneten vásárlók közül legtöbben hazai kereskedőktől vásárolnak (35%). Más EU-tagországból már csak 8%, a világ többi részéről pedig mindössze a magyar internetezők 2%-a rendelt valamit – írja honlapján a Pénzcentrum.hu.

Az online vásárlások számának növekedését természetesen sok csaló próbálja kihasználni, trükkjeik pedig egyre fejlettebbek. Az Európai Fogyasztói Központok Hálózatának (2013-as tapasztalatait összegző) jelentése szerint a legelterjedtebb online csalási forma még mindig az olyan webáruházak működtetése, amelyek rendkívül kedvező áron számítástechnikai és szórakoztatóelektronikai termékeket, mobilkészülékeket, valamint márkás ruházati termékeket kínálnak eladásra, azonban a vételár előzetes megfizetése ellenére a kiszállítás végül nem történik meg, vagy rossz minőségű, sok esetben hamis terméket kap a fogyasztó.

Egy új típusú internetes csalási technika szerint a felhasználó számítógépén egy üzenetablak jelenik meg, és arról tájékoztatja a felhasználót, hogy a számítógépet a rendőrség vagy valamely másik hatóság blokkolta, mivel a fogyasztó olyan program letöltését indította el, mellyel szerzői jogot sértett. Az üzenet szerint a blokkolás azonban feloldható, ha a megadott számlaszámra a fogyasztó pénzt utal. Az ezzel a módszerrel élő csaló személyek azt használják ki, hogy ebben a helyzetben a fogyasztók ijedtükben elhiszik, hogy egy hivatalos megkeresést kaptak, és a következményektől félve az üzenetben leírtak szerint cselekszenek, és megfizetik a kért összeget.

Internetes vásárláshoz: virtuális kártya

Ma még a legtöbben a „sima” betéti vagy hitelkártyájukkal vásárolnak az interneten, azonban ennél biztonságosabb megoldás lehet egy virtuális kártyát is beszereznünk az online vásárlásokhoz. Ezeknek a kártyáknak nemcsak az éves díja sokkal alacsonyabb a többi kártyához képest, de egy esetleges visszaélés esetén sem kell tíz-húszezer forintot a tiltásáért és pótlásáért fizetni (dombornyomott kártyák tiltása és pótlása banktól függően akár 6–18 ezer forint is lehet). Arról nem is beszélve, hogy ilyen kártyával vásárolva a számlánkon lévő pénzt is biztonságban tudhatjuk, hiszen a virtuális kártyához tartozó számlán csak akkor van pénz, ha konkrét vásárlást tervezünk. Ilyenkor a főszámlánkról átvezetjük a fizetendő összeget a virtuális számlára (bankon belül, saját számlák között ez azonnali és díjmentes), majd az ehhez az alszámlához kapcsolódó internetes kártyával fizetünk. Ezenfelül a napi vásárlási limitet is érdemes egy forintra állítani, amit csak az online fizetés idejére oldunk fel.

Ahogy nevéből is következik, a kártya megjelenése nem fizikai, csupán virtuális, számsorokból áll. Persze ettől még lehet plasztiklapot kérni a banktól, de mivel sem mágnescsík, sem chip, sem aláírósáv nincs a kártyán, ezért ezzel nem fogunk tudni a boltban fizetni vagy az ATM-ből pénzt kivenni. Csak internetes vásárlásra lehet használni.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 2013 első félévében a forgalomban lévő közel kilencmillió darab kártyából hatszáztízezer darab volt virtuális, tehát közel 6,8%. 2010 első félévében még az összes kibocsátott kártyának csupán 3% volt virtuális, az adatokból tehát látszik, hogy egyre többen élnek az internetes kártya nyújtotta előnyökkel. Az OTP Bank lapunk megkeresésére azt nyilatkozta, hogy ügyfeleinek közel 15%-a rendelkezik ilyen típusú kártyával. Az elmúlt két évben a kártyákkal végzett forgalom, illetve a tranzakciók száma is a közel a duplájára nőtt elmondásuk szerint.

Erre figyelj, ha NEM virtuális kártyával vásárolsz a neten!

Annak ellenére, hogy egyre többen élnek a virtuális kártya nyújtotta előnyökkel, a többség azért továbbra is a mindennapokban használt kártyájával vásárol az interneten, mellyel a teljes számlaegyenlegéhez vagy hitelkeretéhez hozzá lehet férni. És mivel ma már minden olyan bankkártyával lehet vásárolni online, melynek a hátulján megtalálható a CVV/CVC kód (kártyaellenőrző kód), ezért érdemes pár biztonsági tippet megfontolniuk azoknak, akiknek nincs virtuális kártyájuk.

Először is tanácsos a kártya ellenőrző kódját megjegyezni vagy felírni valahova, utána pedig lekaparni vagy leragasztani, mivel egy vásárláshoz elég csupán ezt a háromjegyű számsort, a kártyaszámot, valamint a lejárati dátumot megadni, és már meg is terhelték a számlánkat. Ezeket az adatokat pedig könnyen meg tudják szerezni, akár egy tollba épített rejtett kamerával is. Ezért sem szabad soha kiadnunk a kezünkből a kártyát, például megengedni a pincérnek, hogy fizetéshez elvigye magával, vagy más üzletben a pult alatt babráljon vele az eladó. Másik trükk lehet, hogy csalók biztonsági okokra hivatkozva a bank nevében elkérik a fenti három adatot az áldozatoktól akár telefonon, akár e-mailben. Például azzal hívnak fel, hogy nagy értékű költés volt a kártyáddal, és szeretnének meggyőződni róla, hogy nem te voltál-e, de a sikeres beazonosításhoz szükség van a kártya adataira. A bank sosem kéri el ezeket az adatokat, ezért mindig gyanakodva tekintsünk az ilyen kérésekre, és a legkisebb gyanú esetén is azonnal értesítsük a bankunkat.

Ezenfelül a legtöbb banknál már díjmentesen elérhető és bekapcsoltatható az internetes biztonsági kód (3D Secure) szolgáltatás, amelyet a MasterCard és a Visa nemzetközi kártyatársaságok dolgoztak ki. Ha az internetes elfogadóhely is regisztrálva van a két társaság rendszerében, akkor a MasterCard SecureCode és a Verified by VISA emblémákat fogjuk látni a honlapon. Ilyenkor a vásárlás befejezése előtt kapunk egy biztonsági kódot SMS-ben, amelyet be kell írnunk a honlapon. Ezzel a szolgáltatással tovább növelhetjük a kártyánk biztonságát.

Sokan futnak bele abba a hibába, hogy az ingyenes vagy próbaszolgáltatást nyújtó honlapon való regisztrálással (és a kártya adatainak megadásával) egy bizonyos ideig díjmentesen használják a szolgáltatást (gyakori eset például társkeresők, egyéb éves díjjal működő honlapok esetében), utána viszont elfelejtik lemondani, és meglepődve tapasztalják, hogy egy-két hónap, vagy akár egy év múlva ismét beterhelődött egy pár ezer forintos díj. Mindig olvassuk el az apró betűs részt és a szerződési feltételeket, ha nem szeretnénk, hogy kellemetlen meglepetések érjenek.