Újjászületik a lovarda és a barokk istálló?

Már márciusban dönthet a kormány a Gödöllői Királyi Kastély rekonstrukciójának következő üteméről. A kiviteli tervek készen vannak, a lovarda és a barokk istálló még az idén megújulhat – írja a műemlékem.hu.

2010. február 23., 07:53

„A fejlesztés célja a kastély kulturális komplexummá való kiteljesítése” – mondta el a műemlékem.hu-nak a kastély igazgatója. Révész T. Mihály hozzátette: a lovardában és az istállóban a lovas hagyományokat elevenítenék fel, részben klasszikus kiállítás, részben a modern technika segítségével. Így a lószerszámok mellett helyet kapna 3D-s vetítés és holokapu is. A kiviteli tervek elkészültek, így a kormány döntése esetén pályázat útján folytatódhat az épületkomplexum rehabilitációja.

A lovarda 1746-49 között épült. Az 1780-as években összekötötték a Barokk Színház alatt lévő toszkán oszlopsorral díszített teremmel és a Sörpincével. Erzsébet királyné kívánságára 1877 körül átépítették, a padlószintet feltöltötték, az ablakszintet megemelték, kerek manézst alakítottak ki benne. A lovarda nem véletlenül volt Erzsébet egyik kedvenc helye a kastélyban: műlovarnők, cirkuszi lovasok tanították a felséget itt mutatványokra, például tűzkarikán átugratásra. Ám nem csak a nevének megfelelő funkciót látta el a tér, Horthy Miklós többször adott engedélyt különböző rendezvények, bálok megtartására benne. A königraetzi csata után tábori kórháznak, a II. világháborút követően 1945-és 1991 között pedig szovjet laktanyának adott otthont az épületrész.

Közben a tervek szerint haladnak a Rudolf- és Gizella-szárny megújítási munkálatai. A termekben restaurátorok hada dolgozik a falképek helyreállításán, hiszen a kivitelezőnek május 31-én át kell adnia a területet, hogy legkésőbb június 25-én már megnyithassák a nagyközönség előtt a felújított szárnyakat.

„A megújított terekkel természetesen újabb látogatókat igyekszünk vonzani” – mondta Révész T. Mihály, aki szerint reális a látogatószám megduplázása, a jelenlegi évi 180 ezerről 360 ezerre növelése. Az igazgató úgy véli, hogy a kastély teljes kapacitása évi félmillió látogató lehet, azonban ennek elérése egyelőre nem cél, hiszen egyéb funkciót is be kell töltenie.

Kulturális komplexum mellett a terv szerint ugyanis protokollhelyszín lehet államközi tárgyalásokon, amivel eredeti funkcióját is visszanyerné, hiszen részben államfői rezidenciává válna.

Képgaléria a műemlékem.hu magazinjában

http://www.muemlekem.hu/magazin