Tényleg itt a vége, a Simicska-birodalom ékköve, a Közgép is Orbán környezetéhez került

2018. november 9., 15:19

Szerző:

A Fővárosi Törvényszék cégbíróságán elérhető iratok szerint október 31-én tartottak rendkívüli közgyűlést a Közgép részvényesei, ahol Nyerges Zsolt és felesége bejelentette, hogy eladták összesen 30 százaléknyi részvénycsomagjukat a Mészáros Lőrinc üzlettársaként ismert Szijj László által irányított Duna Aszfalt Kft.-nek; Nyerges ugyanitt a teljes igazgatósággal együtt lemondott a cég vezetéséről – írja a 444.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Nyerges még a nyáron vette át Simicska Lajostól a Fidesz egykori pénztárnokának komplett cégbirodalmát. A most lezajlott tranzakcióval

a birodalom egykori központi vállalata Orbán Viktor környezetéhez került. 

A Közgép a kilencvenes évek közepe óta aktív az építőiparban, de csak 2008-ban lett a Fidesz első számú építőcége. 2010-től a cég  nagy tempóban nyerte az út- és hídépítési tendereket, bő két év alatt konzorciumokban több mint 300 milliárd forint értékben nyert el munkákat. 

Jönnek a buldózerek
Fotó: Magyar Építők

A Közgépről egészen a 2012-es év elejéig nem lehetett biztosan tudni, hogy a cég kihez is tartozik, amikor az Origo és a Népszabadság párhuzamos tényfeltáró munkája nyomán ki nem derült, hogy valóban Simicska áll a vállalat mögött. A Közgép a második Orbán-ciklus végére ért a csúcsra.

2015-ben azonban a miniszterelnök és Simicska Lajos kapcsolata végleg elmérgesedett, az államigazgatás nagy sebességgel térítette el a közbeszerzéseket és a forrásokat a cégtől. 

Ezzel párhuzamosan a Duna Aszfalt lett az új politikai helyzet legnagyobb nyertese. A cég tulajdonosa, Szíjj egy horvát ingatlanfejlesztőben is társtulajdonosa Mészárosnak, és 

baráti  viszonyt ápol az egykori felcsúti polgármesterrel,

illetve az a kormány legbelső körével. Október elején a Duna Aszfalt tulaja is Garancsi István vendége volt Londonban a Chelsea-Videoton Európa Liga-csoportmeccsen, ahova egy Bombardier Global 6000-es business jet szállította el a vendégeket – emlékeztet a lap.

A Szíjj-féle Duna Aszfalt 50 milliárdért Tisza-hidat épít, bejelentkezett egy ugyancsak pazar paksi beruházásra, és hazánk déli nyitása keretében részt vesz egy 125 milliárdos afrikai útépítésben is.

A Közbeszerzési Értesítő alapán készített idei első negyedéves összegzés szerint a tiszakécskei vállalkozó Kft.-je önállóan, illetve a Hódút Kft.-vel konzorciumban összesen nettó 145,6 milliárd értékű tender győztese lett.