Négy és fél milliárd forintért irtják a szúnyogokat a kormányközeli cégek

2020. január 24., 20:03

Szerző:

A Katasztrófavédelem tavaly októberben írt ki pályázatot a 2020-2022 közötti irtásokra, a nyílt eljáráson pedig a hasonló tendereken rendszeresen jól szereplő Corax-Bioner Biotechnológiai Zrt., a Szemp Air Légiszolgáltató Kft. és a Rovért Kft. futott be. Az uniós közbeszerzési értesítő alapján a három nyertes 36 hónapos szerződés keretében,

4,55 milliárd forintért vállalta a szúnyogirtást. 

– írja a Népszava.

A felsorolt cégek remek kormányközeli kapcsolatokkal bírnak, és különböző felállásokban, de gyakran nyernek állami szúnyoggyérítési megbízásokat. A Magyar Narancs 2014-es cikkéből derül ki, hogy a Corax-Bioner Biotechnológiai Zrt-t elődjét 2007-ben még Bakondi György védte ügyvédként egy közbeszerzési eljáráson.

Bakondi aztán 2014-ben az OKF főigazgatója lett – most éppen belbiztonsági tanácsadóként dolgozik Orbán Viktor  mellett. Ebben az évben került a szúnyogirtás feladata is a Katasztrófavédelemhez,  a gyérítésre kiírt 1,5 milliárdos állami pályázaton pedig konzorciumban futott be a Corax-Bioner és a Szemp Air Légiforgalmi Kft. 

A Szemp Air jól járt a katasztrófavédelem 2016-os gyérítési pályázatán is, mely során 1,1 milliárdot fizettek ki az irtásban résztvevő cégeknek.