136 millió forintért vesz szőnyeget az Országgyűlési Hivatal

Kézi csomózású szőnyegek beszerzésén munkálkodott nyáron az Országgyűlés Hivatala.

2020. szeptember 10., 13:21

Szerző:

A 8 darab szőnyegre vonatkozó júniusi kiírás első körben azonban eredménytelenül zárult, mivel az egyetlen pályázó visszavonta ajánlatát az ajánlati kötöttség ideje alatt - írja az mfor.hu. A hivatal július 30-án újra elindította a tendert, amin ugyanaz a jelentkező adta be pályázatát - ez egyébként egyáltalán nem meglepő, hiszen a korábbi években, ha valaki ilyen terméket szerzett volna be, rendszerint ez a cég lett a befutó. Meggyőző referenciákkal rendelkezik tehát, de erről picit később. 

Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe feltöltött dokumentum alapján a 8 darab, összesen 269 négyzetméter területnyi szőnyeg az Országház Nándorfehérvári termébe és annak előterébe, valamint a Pázmándy termébe kerül majd. Ezek gyapjúszőnyegek lesznek, kézi csomózással készülnek, mintásak lesznek és 8 mm flórmagassággal kell rendelkezniük.

A munkát a békésszentandrási ART-KELIM Kft. lett, mely nettó 135,6 millió forintért vállalja a kívánt mennyiség és minőség leszállítását.

Az árról túlzás nélkül lehet állítani, hogy az igencsak magas. Olyannyira, hogy csak ezzel a munkával a cég az egész éves bevételét bebiztosítja magának, sőt még annál is nagyobb összeghez jut. A 2019-es beszámoló szerint tavaly valamivel több mint 80 millió forint folyt a cég kasszájába, 2018-ben 125 millió forint. Igaz, a nyereségességen van mit javítani, hiszen két évvel ezelőtt 8,7 millió, tavaly pedig csupán 411 ezer forint profitot realizáltak.