Szinkroncsúszás – Sokasodnak a kockázatok a világgazdaságban

2019. április 23., 06:48

Szerző:

Kereskedelmi viták, amerikai–kínai–európai vámviszály, kilengő tőzsdei árfolyamok, szigorodó pénzügyi feltételek, gyengélkedő bankok, botladozó német autóipar, Brexit, korrupció, felfordulás Argentínában és Törökországban. E tényezők és sok más egyéb bizonytalanság miatt veszíti lendületét a világgazdaság; nem is készült fel a következő recesszió kezelésére. Így summázható nagyjából a Nemzetközi Valutaalap, az IMF tavaszi ülésszakán megfogalmazott véleménye.

Egy év alatt sok víz lefolyt a Dunán, meg persze a Rajnán, a Mississippin és a Sárga folyón is, és micsoda különbség. Tavaly még a világgazdaság háromnegyede nagyon biztatóan élénkült, szinkronugrást hajtott végre, ám idén a globális gazdaság hetven százaléka veszít a lendületéből. A nagy régiókban egyszerre apad a növekedés üteme, s ez már inkább szinkroncsúszás. A nemzetközi pénzügyi intézményeket a második világháborút követő multilaterális világrend kialakítására és fenntartására létrehozó Bretton Woods-i konferencia 75. évfordulóján a szokásos tavaszi ülésszakát Washingtonban megrendező IMF és Világbank egyértelműen aggódva figyeli a fejleményeket.

Friss prognózisában a Valutaalap 3,3 százalékra mérsékelte a tavaly októberi 3,7 és idén januári 3,5 százalékos, a világgazdaság egészének ez évi bővülésére vonatkozó becslését. Ezen belül az eurózónáét még nagyobb mértékben csökkentette, elsősorban Németországét és a recesszió szélén táncoló, populisták által irányított Olaszországét. Nem fenyeget viszont recesszió, sőt ha minden jól megy, és a felsorolt kockázatok egyike sem vált ki azonnali válságot, akkor jövőre újra gyorsul az ütem. Ez történik majd az euróövezetben is, igaz, ennek fényében érdekes, hogy a magyar gazdaság, amely tavaly csaknem öt százalékkal, bár a visegrádi térségben mégsem kimagaslóan, bővült, 2020-ban ennek csupán alig több mint felére lesz képes. Ha viszont bármely lappangó veszély a felszínre tör, és krízis formáját ölti, akkor a ma is kevés mozgástérrel rendelkező, exportra szakosodott és eladósodott országok megnézhetik magukat. A nagy recesszió tanulságait lassan azért megemésztő és szociálisan mind érzékenyebb Valutaalap most már országonként eltérő gazdaságpolitikai forgatókönyveket is elfogad, szorgalmazza a költségvetési élénkítés eszközének a bevetését ott, ahol ez lehetséges, és általánosságban egyetért a laza jegybanki módszerekkel. Az április 12–14-i értekezleten dicsérően szólt az amerikai Fed és az Európai Központi Bank döntéseiről, amelyek a szigorítás elhalasztását helyezték kilátásba.

Az IMF tavaszi tanácskozása
Fotó: MTI/EPA/IMF/Stephen Jaffe

Ha a világgazdaság története ad némi támpontot, a nagy recessziót követő, tíz éve tartó fellendülés hamarosan véget ér. A következő válságkezelés azonban még az IMF rugalmasabb megközelítésének köszönhetően sem ígérkezik egyszerű feladatnak. Éppen a nagy recesszió miatt a kamatok máig rendkívül alacsony szinten rekedtek, vagyis érdemi csökkentésük nem lehetséges, míg a fiskális ösztönzésnek a továbbra is magas adósságszint szabhat gátat. Az IMF szakértőit nemcsak a még mindig tetemes, például az Egyesült Államokban Donald Trump elnök adócsökkentése miatt drámaian megugró államadósság zavarja, hanem a nagy vállalkozások által felhalmozott hatalmas tartozás is. Ráadásul az is jól látszik, hogy az amerikai adóintézkedés átmeneti hatásúnak bizonyult, és akkor próbálta meglódítani a gazdaság szekerét, amikor az amúgy is szépen gurult. Amikor pedig kéne majd a segítség, addigra az adóelengedés révén teremtett többletkereslet már el is apad. Az amerikai gazdaság, ellentétben az eurózónával, 2020-ban az idei lassúbb ütemét sem tudja felvenni.

Vitát is gerjesztett persze az IMF. Egyrészről beszállt abba a szakmai diskurzusba, amelyet Olivier Blanchard, az intézmény volt vezető közgazdásza kezdeményezett azzal a nézetével, hogy a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben az adósság emelkedése értelmes termelő beruházások közepette nem jár a fiskális helyzet romlásával. Az IMF továbbra is az adósság és a deficit csökkentését szorgalmazza, hiszen ki tudja, mit hoz a jövő, meddig lesz az irányadó kamatláb a nulla százalék közelében. Annyit azért javasolt az intézmény, hogy például a pénzügyi többletet felhalmozó Németország és Hollandia bátrabban is költhetne, keresletet támaszthatna elsősorban az eurózónában, de azon kívül is. Másrészről a Valutaalap vezérigazgatója, Christine Lagarde jól odamondott az amerikaiaknak, elsősorban Trumpnak, aki korábban azzal érvelt, hogy a kereskedelmi háborút könnyű megnyerni. Erről szó sincs, mindenki veszít. Ha megállapodás helyett elmérgesedne a helyzet, akkor Kína évente 1,4, az Egyesült Államok 0,6 százalékot nyeshetne le saját bruttó hazai termékéből, a GDP-ből, és a viszályt a globális gazdaság is megsínylené. Ezzel szemben a multilaterális megközelítés, amelynek képviseletére amerikai vezetéssel az IMF-et megalapították 75 évvel ezelőtt, sok győztest teremthetne. Dolgozatukban a szakértők ki is mutatták, hogy a kétoldalú kereskedelmi egyenleg elbillentésében a vámnak nincs különösebb szerepe. Ellenben számos makrogazdasági elemnek van. Ilyen az árfolyam, a fiskális politika és a hitelezés. Az Egyesült Államok többet költ, mint amennyit megtermelt, ezért importál többet kereskedelmi partnereitől. Ha ezen változtatni akar, akkor szigorúbb költségvetést kellene készítenie, vagyis pont az ellenkezőjét kellene tennie annak, mint amit éppen csinál. Lagarde ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a kereskedelemnek tisztességesnek kell lennie, kölcsönös előnyökkel kell járnia, és ismét indítványozta a Világkereskedelmi Szervezet, a WTO reformját. A Valutaalap legfontosabb tanácsadó szervének számító monetáris és pénzügyi bizottság, amelynek az Egyesült Államok is tagja, a tanácskozás hangulatát tükrözve kiállt a nemzetközi együttműködés, a szabad és tisztességes kereskedelem mellett. Washington hozzájárult az IMF pénzügyi válságalapjának bővítéséhez, de ellenezte a kvóták megváltoztatását, azaz az országok változó világgazdasági súlyának hívebb megjelenítését a döntéshozatalban.

A részt vevő minisztereknek, üzletembereknek és hivatalnokoknak szervezett egyik szemináriumon arról értekezett David Lipton, a vezérigazgató helyettese, hogy a korrupció révén milyen óriási összegek tűnnek el a nemzetgazdaságokból. S miközben ez önmagában is nagy kárt okoz, aláássa az intézményeket, és onnan von el pénzt, aminek fejlesztésére most különösen nagy szükség lenne: az oktatástól, az egészségügytől és az infrastruktúra fejlesztésétől. Egyértelmű, hogy a GDP bővüléséből egy-két százalékpontot is levonhat ez a káros jelenség. Nem utalt név szerint Magyarországra, de burkoltan akár üzenhetett is, hiszen az Orbán-kormány azzal cáfolná a korrupció létezését, hogy tavaly gyorsan növekedett a gazdaság. Ellenpróba híján nyilván nehéz volna bizonyítani, hogy az iram lehetett volna akár hétszázalékos is.

A világgazdasági kihívások persze nem szorítkoznak a jelenleg jól észlelhető kockázatokra. Az amerikai–kínai mellett az egyre hangosabb amerikai–európai kereskedelmi perpatvar hárompólusú világ kialakulására utal – érvelt David Lipton. Kiemelte, hogy a jövőben a gazdaság hajtómotorja az adat lesz, vagyis kíméletlen küzdelem kerekedhet abból, hogy globálisan ki ellenőrzi az ötödik generációs kommunikációs technológiák elterjedését. Alig érzékeljük még, de ez a fordulat már a nyakunkon van, és jóval nagyobb izgalmakat tartogat, mint a töprengés a világgazdasági növekedés tizedszázalékos megereszkedésének okairól. / Blahó Miklós