Szél Bernadett szerint botrány, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal kilométerenként 4 milliárd forintba kerül, feljelentést tesz

2020. május 23., 14:41

Szerző:

Feljelentést tett a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítási beruházása kapcsán hűtlen kezelés gyanújával Szél Bernadett - szúrta ki a HVG. A független országgyűlési képviselő közleményében kiemelte: „már bőven fizetjük a Fidesz és a Kínai Kommunista Párt nászajándékát”.

A kormány épp 82 milliárd forintot csoportosít át a projektre az idén eredetileg betervezett 61 milliárd forintos kiadáson felül, vagyis csak 2020-ban a kormány csak erre a beruházása 143 milliárd forintot szán – írta, és arra is felhívta a figyelmet, hogy egy friss törvénymódosítás nyomán a külügyi tárca csak a kínai kormány álláspontjával dönthet a beruházás iratainak nyilvánosságáról.

A képviselő szerint botrány, hogy a magyar állam legdrágább vasúti beruházása – amely ráadásul felújítás, tehát nem jár kisajátítással, és kifejezetten könnyű, sík terepen halad – kilométerenként 4 milliárd forintba kerül, és a szakértői számítások 130-2400 év közé teszik a megtérülését. „Ez a gyakorlatban a soha meg nem térülés kategóriája, ilyen kilátások mellett sem a magántőke, sem egy bank nem finanszírozná a beruházást. Ezért is tolják ránk, adófizetőkre, gondolván, hogy nekünk esélyünk sincs tiltakozni” - fogalmaz.

Szél Bernadett
Fotó: Bazánth Ivola

A nagyjából 700 milliárd forintos költségnél járó, nagyrészt kínai hitelből megvalósuló beruházáshoz nemrég újabb 82 milliárd forintot csoportosítottak át a Gazdaságvédelmi Alapból, majd tíz évre titkosították a szerződés adatait.

Április végén pedig a hitelszerződést is aláírták, akkor Varga Mihály pénzügyminiszter azt mondta, a kínai Eximbankkal kötött megállapodás szerint a beruházás 85 százalékát hitelből, a fennmaradó 15 százalékot saját forrásból, önrész biztosításával finanszírozza a magyar állam.

A beruházást kivitelező magyar–kínai konzorciummal - amelynek magyar partnere Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik - tavaly tavasszal írták alá a vasútvonal korszerűsítésére vonatkozó szerződést. A szerbiai szakaszon már folyik a felújítás, amely a várakozások szerint 2022 végére készül el. A cél az, hogy 2025-re a teljes vasútvonal megépítése befejeződjön.