Fájdalmas érvágás az ellenzéki pártoknak a fél pénzük elvonása, pedig az öszesen sincs annyi, mint amennyit a tűzijátékra költenek

2020. július 7., 08:47

Szerző:

Gulyás Gergely kancelláriaminszter április 4-én közölte, hogy megfelezik a pártok állami támogatását, az így megspórolt összeget pedig a járvány elleni védekezési alapba utalják át, mert, mint fogalmazott, csak így tudják biztosítani, hogy a védekezéshez és a gazdaság újraindításához szükséges források rendelkezésre álljanak. 

Gulyás akkor 663 milliárd forintra tette a járvány elleni védekezési alap teljes keretét. Miután ennek 0,2 százaléka jutott a pártokra, az már ekkor teljesen nyilvánvaló volt, hogy

aligha az ebből befolyó 1,2 milliárd forint alapozta meg a gazdaság talpraállítását.

A multik 36 milliárd forintot, a bankok 55 milliárd forintot toltak be az alapba pluszként, az önkormányzatoktól pedig 34 milliárdot vontak el a gépjárműadó elvételével.

– írja a 444, amely körbekérdezett a pártoknál, hogyan érintik őket az elvonások. 

A Fidesz így válaszolt: „jól látható, hogy a járvány milyen durva gazdasági következményekkel jár, munkahelyek ezrei kerültek veszélybe. A kormány célja, hogy megóvja a magyar emberek egészségét és a munkahelyeket, a terhekből viszont mindenkinek ki kell vennie a részét, a pártoknak is. A Fidesz idén összesen 967,8 millió forint állami támogatást kap, időarányosan a felét vonják el a koronavírus-járvány negatív hatásainak csökkentése érdekében.”

A KNDP nem válaszolt.

A Jobbik évadnyitó rendezvénye
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A Jobbik, amely 254 milliót nem kap meg idén, közölte: „Minden eszközzel próbálják ellehetetleníteni a működésünket: a támogatások megvonásától kezdve egészen odáig, hogy minden eszközzel próbálnak elhallgattatni minket. Ezzel együtt azt írták, hogy „az elmúlt években az Állami Számvevőszéki büntetés után megtanultunk túlélni. Ez az elvonás szigorú gazdálkodásra szorít bennünket az elkövetkező fél évben is. A párt, ahogy eddig, számít adományok érkezésére, emellett képviselőik is támogatják a párt működését”.

A DK-tól 103,5 millió forintot vont el a kormány. Sebián-Petrovszki László pártigazgató szerint is nyilvánvalóan politikai motiváció volt a pártok támogatásának megfelezése mögött. A párt tavaly teljesen kiköltekezett a két nagy kampányban (EP- és önkormányzati). Azzal számoltak, hogy idén visszafizetik a felvett kölcsönöket, elkezdenek felkészülni a 2022-es kampányra, lecserélik a kitelepülésekkor használt leharcolt sátraikat és pultjaikat, kommunikációs képzéseket indítanak a kiválasztott jelöltjeiknek, csapatot építenek köréjük. Erre most nem lesz pénzük.

Az MSZP-től 153 millió forintot vontak el. „Az MSZP zavartalanul végzi továbbra is a munkáját a magyar emberek életének, egészségének és biztonságának védelmében” – írták a lap érdeklődésére. „A részvételt a közteherviselésben az MSZP már az elvonásról szóló döntés előtt elkezdte, hiszen politikusaink már korábban is anyagilag és önkéntes munkával is hozzájárultak a védekezéshez”. Azt azért hozzáteszik, hogy „még mindig nem késő, hogy az elmúlt 10 év kegyeltjei, oligarchái a válság terheinek viseléséből kivegyék a részüket”.

EP-választás - Az MSZP kampányrendezvénye
Fotó: MTI/Mohai Balázs

A Párbeszédtől 45,4 milliót vonnak el, ami válaszaik szerint rendkívül negatívan érinti a működésüket, mert számos folyó kötelezettségük is van. „Ezeken túl szinte semmi másra nem jut pénz: politikai akciókat, rendezvényeket, tüntetéseket, időközi és előválasztást, az alapjövedelem-kampányunkat csak adományokból lesz lehetőségünk finanszírozni” - írták. Az elvonás hírére azonnal leállítottak minden, nem létfontosságú kiadást. Emellett tagi és magánadományokból finanszírozzák a minimális működésüket, illetve a törvény adta finanszírozási lehetőséget veszik igénybe. 

Az LMP-től 109 millió forintot vonnak el, ami „nyilvánvalóan rosszul érinti a párt működését”. Azt írták, hogy nagyon szigorú intézkedésekkel tudták csak a párt költségvetési egyensúlyát fenn tartani, egyáltalán a működőképességet stabilizálni. Az LMP szerint „ha a pártok támogatását felére csökkentették, amelynek egyébként gazdaságpolitikai szempontból alig van jelentősége, akkor nyugodtan be lehetett volna nagyobb kört is vonni, olyanokat,  ahol valóban jelentős források mennek el. Ugyanilyen arányú és mértékű szolidaritást vártunk volna el a kormányzati szereplőktől és kedvezményezettektől: Mészáros és Tiborcz támogatását is a felére kellett volna csökkenteni. 

A Momentumnál 44 millió forint felét veszti el. Átgondolják a kiadásaikat, bár - mint írták - hozzászoktak ahhoz, hogy minimális pénzből, a tagok önkéntes munkájával építkeznek, a Nolimpiát is 0 forintos támogatással vitték végig, „így úgy gondoljuk, meg fogjuk tudni oldani a helyzetet” Szerintük „adott esetben még indokolható is lehetne, hogy mindenki kivegye a részét a járvány elleni védekezésből. De ha valóban forrást szeretnének teremteni a védekezésre, akkor nem költenének 700 milliárdot a Budapest-Belgrád vasútvonalra, a turizmus megmentésére szánt 85 milliárdot nem a NER-oligarchák luxusszállodáinak építésére fordítanák ,és nem most csoportosítanának át több, mint 50 milliárdot sportberuházásokra” – közölték.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párttól 12 milliót vonnak el. „El kell halasztanunk a pályázatot kb. fél évvel, amit minden évben ki szoktunk írni civil szervezetek és magánszemélyek számára mindenféle értelmes célokra” – írták, hozzátéve: „még egyeztetünk ügyvédeinkkel, hogy

esetleg pótoljuk-e a pénzt Soros-pénz nyomtatásával”.