Öregszik és agonizál az OPEC

2021. január 12. 18:00 - szerző: Szurok Dávid

Rég nem volt ilyen rossz éve az elmúlt évtizedek viszontagságai által egyébként is erősen megtépázott Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének.

Az elmúlt hat évtizedben az olajpiac mind a keresleti, mind a kínálati oldalon jelentős változáson ment keresztül, arra kényszerítve az OPEC-et, hogy folyamatosan próbáljon alkalmazkodni a kor kihívásaihoz – akkor is, ha maga a szervezeti struktúra elavultnak tűnik. Ahogy Robert Keohane, a Princetoni Egyetem professzora fogalmaz,

a nemzetközi szervezetek ritkán halnak ki, mert könnyebb őket fenntartani, mint létrehozni.

Az OPEC súlya 1960-tól 1980-ig volt igazán jelentős. A második világháború után kezdetét vette a gyarmati rendszer megszűnése, és annak részeként Irán, Irak, Kuvait, Szaúd-Arábia, valamint Venezuela vissza akarta szerezni az olajkészletek feletti ellenőrzést. Céljuk az volt, hogy hatékonyabban szállhassanak szembe az olajpiacokat akkoriban uraló, az árak csökkentésére törekvő főleg amerikai, brit és holland világcégek nyomásával.

Fotó: Shutterstock

A szervezet kezdetben a harmadik világ olajkészletének értékesítésével informális lobbicsoportként működött, és tevékenysége arra irányult, hogy a nyugati vállalatok hatalmas bevételeiből nagyobb szeletet próbáljon meg kihasítani. 1973-ban, amikor a közel-keleti konfliktus újabb fegyveres erőszakba csapott át, a texasi olajtermelők pedig nem voltak képesek lépést tartani az USA növekvő belső keresletével, a kartellnek sikerült térdre kényszerítenie a nyugati gazdaságokat, megtorolva, hogy Washington Izraelt támogatta a jom kippuri háborúban. Az Egyesült Államokban a páros napokon csak a páros számra végződő rendszámú autók tankolhattak, míg a páratlan dátumokon a páratlan rendszámúak.

A háború tarthatatlanná tette az addigi helyzetet, amelyben a Nyugat olajfelhasználása évente 5 százalékkal növekedett, miközben továbbra is alacsony áron vette a nyersolajat. A ’70-es években az OPEC ármeghatározó szerepet töltött be a piacon, a világ kőolajexportjának 80-90 százalékát adták a tagországok. Idővel azonban Norvégia, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok növelte saját kitermelését. Nem sokkal később már a világpiacon is megjelentek, gyengítve az OPEC ármeghatározó szerepét.

Az első, 1973-as olajsokkot 1979-ben egy második követte, az iráni forradalom nyomán. Ez már arra késztette a nyugati fogyasztókat, hogy alternatív energiaforrások után nézzenek, javítsák energiahatékonyságukat, és megpróbálják csökkenteni az olajfüggőségüket. A csökkenő kereslet mellett új vetélytársak is megjelentek: Alaszka, Mexikó és a Szovjetunió.

Az 1990-es években az olaj ára egyszer sem lengett ki felfelé olyan drámai mértékben, mint korábban, sőt, inkább súlyos árfolyamgyengeség jellemezte az évtizedet. A Délkelet-Ázsiából kiinduló gazdasági válság és 1998–1999-ben az enyhe tél az északi féltekén az 1986-os szintre csökkentette az olajárakat. A 2000-es évek elején a piaci erők spekulációjának és Kína energiaéhségének köszönhetően felfutás volt tapasztalható, 2008-ban a nyugat-texasi nyersolajfajta, a WTI hordónkénti ára megközelítette a 150 dollárt. A globális pénzügyi válság azonban hamarosan végett vetett a konjunktúrának.

Az OPEC-en belül különösen nagy befolyással bíró Szaúd-Arábia sokáig nem volt hajlandó csökkenteni a termelést az árak stabilizálása érdekében. Az elmaradt válságkezelés miatt 2014 és 2016 eleje között az olaj hordónkénti ára csaknem 29 dollárra esett. A tarthatatlanná vált helyzet orvoslása érdekében új olajkitermelők bevonására határozta el magát a szövetség. A 13 tagországot összefogó OPEC 2016-ban együttműködési partnerre talált tíz további országban, köztük Oroszországban.

A velük együtt OPEC+ néven is emlegetett kartell azt tekinti céljának, hogy a kitermelési kvóták meghatározásával a kínálat valamivel mindig elmaradjon a kereslet mögött. Olyan olajipari beruházásokat bátorítanak, amelyek nem a minél több olaj minél alacsonyabb költség melletti előállítását célozzák. A szervezeti struktúra azonban nehézkessé tette az együttműködést, különösen olyan korábbi vetélytársak között, mint Szaúd-Arábia és Oroszország. Rijád folyamatosan a termelés csökkentése mellett kardoskodott, Moszkva pedig ideiglenes partnerséget akart az OPEC+ létrehozásával.

Fotó: Shutterstock

A szervezet működését azóta is sok esetben beárnyékolják a résztvevők eltérő gazdasági, illetve politikai érdekei, és néha nehéz eldönteni, hogy az OPEC elsősorban olajkartell, vagy inkább politikai klub. A koronavírus-járvány megjelenése ráadásul új kihívások elé állította az egész olajipart.

A Nemzetközi Energiaügynökség adatai szerint 2020 januárja és júliusa között a világ olajigénye átlagosan napi 10,5 millió hordóval volt alacsonyabb a tavalyinál, vagyis nagyjából 10 százalékkal esett vissza. A vírus következtében tavasszal egymást érték az olajkútbezárások, miután megteltek a szárazföldi tárolókapacitások, és már csak tengeri tankereken lehetett tárolni a kitermelt nyersolajat. A helyzetet súlyosbította, hogy számos helyen nem volt közvetlen szállítási útvonal a tengerek felé, így például az Egyesült Államok egyes területein bőven egy számjegyű volt az olaj hordónkénti ára, hiába jegyezték hivatalosan annál magasabb szinten a fekete aranyat. Az OPEC a helyzet kezelése érdekében áprilisban napi 9,7 millió hordóra csökkentette a termelést, majd a legutóbbi, december elején született megállapodás értelmében 7,2 millióra zsugorodik most januártól a kitermelés mértéke.

Bár a járvány miatt a 2020-as év átlagában várhatóan mintegy 9 százalékkal esik vissza a világ olajkereslete, az OPEC úgy számol, hogy a következő évtized felívelést hoz.

Egyes elemzők viszont úgy gondolják, hogy az üzemanyag iránti kereslet emelkedését visszafogják majd olyan tényezők, mint a járvány alatt széles körben elterjedt otthoni munkavégzés, illetve az egyre inkább teret hódító elektromos autók megjelenése.

A világ energiatermelési és -felhasználási gyakorlata válaszúthoz érkezett, a jelenlegi arányok környezeti, gazdasági, társadalmi szempontból fenntarthatatlanok. A kőolaj ugyanakkor még sokáig meghatározó jelentőségű energiahordozó lesz, az alternatív energiaforrások elterjedésére vonatkozó minden optimista feltételezés ellenére is. A világ a szénhidrogének utáni korszakra készül, az OPEC pedig agonizál.

 

Megjelent a 168 óra hetilap 2021. január 7-i számában.