Nagyon titkolja az államkincstár, hogy mennyi is az átlagnyugdíj

2018. szeptember 26., 14:27

Szerző:

Az átlagnyugdíj összegét akarta megtudni a Magyar Államkincstártól az mfor.hu. Három alkalommal is érdeklődtek az idei nyugdíjkifizetésekről, de egyszer sem kaptak választ a kincstártól. A negyedévenkénti adatok korábban elérhetőek voltak a nyugdíjbiztosító honlapján, de mióta a kifizetésekkel kapcsolatos járulékos adminisztratív ügyeket átvette a kincstár, megszűnt az adatszolgáltatás.

A legutolsó nyilvános dokumentum a 2017. júniusi állapotokat mutatta be, akkor az öregségi nyugdíjban részesülőknek járó teljes ellátás egy főre jutó havi átlaga 124 278 forint volt. 

Tavaly novemberben kiegészítést kaptak az idősek az inflációtól elmaradó év eleji nyugdíjemelésük miatt, majd idén januárban 3 százalékkal növelte meg a kormány a nyugdíjakat. Azt egyelőre nem tudni, hogy az intézkedések hogyan hatottak az egyes ellátásokra, és mennyi most az átlagos nyugdíj, illetve az mennyivel marad el az átlagos bértől.

A portál saját számításai szerint a jövőre tervezett 2,7 százalékos nyugdíjemeléssel 134 ezer forintra emelkedhet az átlagnyugdíj összege, és az átlagbér 56 százalékát fogja kitenni 2019-ben.