Csak viszi a pénzt a Magyar Villamosművek startupokat támogató cége, de saját alkalmazottaikat bőkezűen megfizetik

2019. szeptember 20., 13:11

Szerző:

Az elmúlt három évben saját és alkalmazottaik fizetésére többet költöttek az MVM Zrt. leányvállalatának, a Smart Future Lab Zrt. vezetői, mint amennyit befektetésekre fordítottak az elvileg innovatív startupok felpörgetésére kitalált szervezetnél – írja a G7.

A Smart Future Lab elvileg startupokba, vagyis induló, innovatív vállalkozásokba kellene, hogy befektessen. A G7 viszont azt írja, hogy a cég működése sokkal inkább a saját fenntartásáról szólt, mint érdemi munkáról. Az elmúlt másfél évben egyetlen új befektetést sem hoztak össze, miközben a költségek jelentősek voltak. Eddig két hírt töltöttek fel honlapjukra.

Az alkalmazottakat mégis jól megfizetik, 772 ezer forintos bruttó bér volt az átlag 2018-ban.

A Smart Future Lab nem az MVM irodáiban kapott helyet, hanem a VII. kerületben bérelnek irodát.

Az MVM Edison startup verseny döntője Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója az MVM Edison startup versenyén
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Három év alatt 338 millió forint veszteséget termelt a Smart Future Lab, a G7 becslése szerint viszont 173 millió forint befektetést helyezett ki.

Igaz, 2018-ban 16,7 millió árbevételt is elértek, de az sem a piacról érkezett, hanem teljes egészében az állami anyacégtől, az MVM-től. 15 milliót oktatásért kaptak, 1,7 milliót műszaki tanácsadásért, de arról nincs nyilvános adat, hogy mit oktattak.

A cég 2018 januárig négy vállalkozásba szállt be. Ezek árbevételt eddig egyáltalán nem termeltek, összesítve viszont 109 millió forint üzemi veszteséget halmoztak fel.