Miért is tiltaná be az Orbán-kormány a nejlonzacskókat, amikor 2,8 milliárdos indiai csomagolóanyaggyár épül Rétságon?

2018. november 22., 10:03

Szerző:

Flexibilis műanyag csomagolóanyagot gyártó üzemet létesít Rétságon az indiai Flex Films, a beruházás értéke 23 milliárd forint, ehhez a kormány 2,8 milliárd forintos támogatással járul hozzá - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten, sajtótájékoztatón. 

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a modern gyártótechnológiának köszönhetően ez lesz az első gyár Európában, amely flexibilis csomagolóanyagot gyárt. A beruházással a cég 170 új munkahelyet teremt Rétságon. A Flex Films Ázsia mellett Észak-Amerikában és Afrikában is működtet gyárakat, Európában a magyar lesz a második gyára Lengyelországot követően.

Világszerte 8100 dolgozót alkalmaznak, és 140 országban szolgálnak ki ügyfeleket. Az egyetlen olyan vállalat, amely mind a Pepsi Cola, mind a Coca-Cola számára szállítja saját termékeit, ezek mellett biztosítja olyan termékek csomagolását, mint például a Ferrero Rocher, a Nestlé vagy a L'oreal. A miniszter kiemelte, hogy a beruházásért komoly regionális verseny volt, a megnyerésében pedig nagy szerepe volt az Invest India és a magyar beruházási ügynökség három évre szóló együttműködési megállapodásának. India mostanra a kilencedik legjelentősebb befektetővé vált Magyarországon – írja az MTI.

Az Orbán-kormány a múlt héten tette világossá, hogy nem nyerte el a tetszését a javaslat, amely visszaszorítaná az egyszer használatos nejlonzacskók használatát.