Matolcsy: Eredményesen gazdálkodott a jegybank tavaly, de ez a komány nélkül nem sikerült volna

2020. november 2., 15:35

Szerző:

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) eredményesen, nyereségesen gazdálkodott 2019-ben - mondta Matolcsy György jegybankelnök éves meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságában hétfőn. A bizottság elfogadta az MNB 2019-es üzleti jelentésének és beszámolójának benyújtását 10 igen és 5 nem szavazattal.

Matolcsy György hangsúlyozta, hogy az MNB hozzájárult a magyar gazdaság növekedéséhez, a világ jegybankjai között kivételes sikert ért el, mert a középtávú célon belül tudta tartani az inflációt, amely átlagosan 3,4 százalékos volt tavaly, az Eurostat szerint is. Jelezte: az unió jegybankjai közül csak az osztrák ért el hasonló eredményt, semelyik másik nem teljesítette - még az Európai Központi Bank (EKB) sem - a saját maga által kitűzött inflációs célt.

Az infláció a láthatatlan veszély, ahol nincs infláció, ott nincs megtakarítás, és nagy bajban van a befektetői közösség is - mondta. A képviselői kérdésekre közölte: nulla százalék körüli inflációval nem lehet gazdaságot működtetni, és megerősítette, a jegybank nem számol inflációt, azt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az Eurostat szerinti nemzetközi standardoknak megfelelően méri. Azt veszik adottnak, a jegybank azzal számol - mondta.

Ismertette: az MNB-nek 2019-ben 254,7 milliárd forint nyeresége volt, és 250 milliárd forintos osztalékot fizetett be a költségvetésbe, segítve a válságkezelést. Az aranytartalékon elért árfolyamnyereség adta a 2019-es év rekordnyereségének döntő részét, a kamatnyereség 50 milliárd forint volt. Egyetlen eredményt sem lehetett volna elérni a kormány, az Országgyűlés és a jegybank stratégiai szövetsége nélkül - hívta fel a figyelmet. Megjegyezte, hogy az eredmény felhasználásáról az igazgatóság dönt, amihez a kormány kéréseit tartják meghatározónak, a kormány pedig azt kérte, hogy fizessenek osztalékot.

    Felvetésre rámutatott: azért állítják, hogy a Trianon utáni 100 év legsikeresebb évtizede zárult le 2019-ben, mert növekedés és az egyensúly egyszerre volt jelen, arra szavai szerint érdemes büszkének lenni, és "jó lenne megismételni".