Legalább 17 olyan cég hagyta el egyszerre az NHB Bankot a csőd előtt, amelyik Matolcsy Ádámnak vagy valamelyik ismerősének az érdekeltsége

2019. június 26., 20:36

Szerző:

Legalább 17, nagyrészt Matolcsy György fiához,  köthető cég hagyta el a Növekedési HitelBankot néhány héttel azelőtt, hogy likviditási problémák miatt a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank 2018 decemberében korlátozásokat vezetett be a pénzintézettel szemben – írja a HVG. A hetilap emlékeztet, hogy az MNB december 18-án tetet bejelentést a korlátozásokról, a 17 cég pedig két héttel ezelőtt dönthetett a távozás mellett, a legtöbbjük ugyanis  december 6-án számlát nyitott a Gránit Banknál. Az NHB Matolcsy György unokatestvére, Szemerey Tamás tulajdonában van. Márciusban az MNB az ügyfelek érdekeinek védelmében visszavonta a tevékenységi engedélyét és elrendelte a végelszámolását is.

Fotó: NHB honlapja

Azt már korábban lehetett tudni, hogy Matolcsy György két fia kiváló érzékkel hagyta el az NHB-t, és összesen három cégük nyitott számlát a Gránit Banknál december 6-án. Száraz Istvánnak szintén három cége tett ugyanígy, ahogyan többen mások is Matolcsy Ádám környezetéből.

Az MHB elnökélnek a fia az mfor kérdésére korábban üzleti megfontolásokkal indokolta a dobbantást, többen mások pedig azt állították, hogy szolgáltatás minőségével voltak elégedetlenek. Az MNB azt közölte, nincs joga megvizsgálni az ilyesféle tranzakciókat.