Pénzmosás miatt őrizetbe vettek 12 embert, köztük Donald Tusk ügyvédjét

7,2 milliárd forintnyi zlotyról van szó.

2020. október 15., 21:44

Szerző:

A lengyel korrupcióellenes hivatal (CBA) csütörtökön őrizetbe vett 12 embert sikkasztás és pénzmosás gyanújával, köztük az egyik leggazdagabb lengyel üzletembert, Ryszard Krauzét, valamint Roman Giertych volt kormányfőhelyettest, Donald Tusk volt kormányfő ügyvédjét - írja az MTI.

Ügyészségi közlemény szerint a csoport tagjait azzal gyanúsítják, hogy 2010 és 2014 között több mint 90 millió zlotyt (7,2 milliárd forintot) vezettek ki egy - egyelőre meg nem nevezett, a varsói tőzsdén jegyzett - ingatlanfejlesztő cégből egy kiterjedt céghálózatot felhasználva.

A CBA házkutatást végez Giertych varsói, valamint Krauzének a balti-tengerparti Gdyniában álló villájában is.

Roman Giertych 2006-2007-ben, a jelenleg újból kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) első kormányában az egyik radikális jobboldali koalíciós kispártot képviselve kormányfőhelyettes és oktatásügyi miniszter volt. 2007 után ügyvédi pályára tért át, jogászként az egykori lengyel kormányfőn, az Európai Néppárt jelenlegi elnökén, Donald Tuskon kívül a most ellenzéki Polgári Platform más politikusait, valamint Krauzét is képviselte több perben.

A titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szóvivője, Stanislaw Zaryn azt közölte a sajtóval: a házkutatásokat követően Giertychot és Zarynt a nyugat-lengyelországi Poznanba szállítják át ügyészségi kihallgatásra, és ezt követően vádat is emelhetnek az érintettek ellen.

A hatóságok egyelőre nem közölték, hogy a gyanúsítottak csoportján belül Krauzének és Giertychnek pontosan milyen szerepe volt a sikkasztási ügyben.

Giertych az őrizetbe vétele után bejegyzést tett a Twitter közösségi honlapján, melyben azt sugallta, hogy ügyének politikai háttere van.

Zaryn újságíróknak azt mondta: "egyértelműen bűnügyi esetről van szó", több hónapja folytattak nyomozást, a CBA "erős bizonyítóanyaggal" rendelkezik.