Kalocsa fideszes polgármestere egy 50,5 milliós kormányzati támogatás után: Ugye milyen jó, hogy nem ellenzéki város vagyunk?

2020. július 24., 11:35

Szerző:

Filvig Géza, Kalocsa fideszes polgármestere egy olyan videót tett közzé a Facebook-on,

amelyben a megkapott állami támogatást a város kormánypárti irányultságával köti össze közvetlenül. 

Kedden örömmel jelentettem be, hogy Magyarország Kormányától Kalocsa megkapta a 138 millió forint támogatást az óvodaépítéshez. Most egy újabb 50,5 milliós kormányzati támogatásról tudok beszámolni.

– kezdi beszédét, amelyet a 24.hu szemlézett. 

Ez a támogatás nagy segítség városunknak, mert így a kötelező béremeléseknek a pluszfinanszírozását nem a városi, nem az önkormányzati költségvetésből kell finanszíroznunk, nem azt terheli.

Köszönöm szépen ezt a kormányzati támogatást is. Ugye milyen jó, hogy nem ellenzéki város vagyunk?

Filvig ezzel egyértelműen arra utal, hogy az állami támogatások megítélésénél az önkormányzat kormánypárti, illetve nem kormánypárti volta meghatározó, és az ilyen döntéseknél ez lehet a legfontosabb szempont.

A kalocsai közgyűlésben egyébként hét fideszes és négy nem kormánypárti képviselő ül tavaly ősz óta.