Egy lépést sem kell tennie, ha a 168 Óra legújabb számát kézbe szeretné venni! Banki átutalással, sőt, már bankkártyával azonnal előfizetheti, és máris postázzuk Önnek!

Jó nagy bajt csinált a kormány és most nem tudja kezelni

2017. március 6. 12:31 - szerző: Lengyel L. László

A foglalkoztatottság mesterséges növelése elmélyítette a magyar munkaerőpiac problémáit: miközben százezrek végeznek értéket alig teremtő munkát vagy mennek külföldre dolgozni, idehaza már a fejlődést hátráltatja a munkaerőhiány. A kormány nem tud mit kezdeni a jórészt általa előidézett helyzettel.

A hozzáértők egy pillanatig sem vették komolyan, amikor Orbán Viktor néhány évvel ezelőtt egymillió új munkahelyről és a teljes foglalkoztatottság eléréséről beszélt. Utólag visszagondolva hibát követtek el, mert a szakmai törvényszerűségekből indultak ki, abból, hogy a hazai realitásokat, valamint a piacgazdaság működését figyelembe véve részben teljesíthetetlen, részben irracionális célokat fogalmazott meg a kormányfő.

Megfeledkeztek azonban arról, hogy Orbánt ez a legkevésbé sem zavarja, nem fukarkodik a nagyívű ígéretekkel, aztán pedig vagy elfelejti őket, vagy tényleg megpróbálkozik velük és úgy tesz, mintha megvalósultak volna. A foglalkoztatás esetében sajnos az utóbbiról van szó: a jelek szerint komolyan gondolta, hogy elképzelése reális, ezért minden eszközt bevetett a viszonylag gyorsan kommunikálható siker érdekében. A csodafegyver itt a közmunka volt, amely egyszerre tette lehetővé a szociális kiadások drasztikus csökkentését és a statisztikák ugrászerű javulását, mindezt a „munkaalapú társadalom” populista jelszava mellett.

Az „eredmény” nem is maradt el, a papíron kimutatott foglalkoztatotti szám gyönyörűen nőtt, a hivatalos munkanélküliség zuhant, miközben negyedmilliónyi közmunkás dolgozik éhbérért, amire a költségvetés évi közel 400 milliárd forintot költ. Az nem izgatta Orbánékat, hogy közmunkások százezrei estek ki szinte véglegesen a valós munkaerőpiacról és szakadtak le családostul a társadalomtól, ennek minden gazdasági és szociális következményével együtt. Az sem zavarta őket, hogy nagyjából 150 ezren teljesen eltűntek a statisztikákból, mintha nem is léteznének, mert hivatalosan semmilyen munkát nem végeznek és ellátást sem kapnak. Az ordító bajokra minden szakértő kezdettől fogva felhívta a figyelmet, de süket fülekre találtak.

Eközben még nagyobb probléma vált egyre súlyosabbá: a tömeges külföldi munkavállalás. A hazai állapotokból menekülve mind többen, főleg a fiatalok a határokon kívül kerestek boldogulást, ma már a kinti nyilvántarások szerint a hivatalos számuk eléri a 300 ezret, de sokan dolgoznak a szürke gazdaságban is. A kint munkát találók számottevő része képzett szakember, aki egyrészt jobban keres, mint idehaza, másrészt a hazai torz viszonyok helyett máshol keresi a szakmai érvényesülés lehetőségét. Az ő munkájukra és tudásukra itthon lenne szükség, hiányuk egyre több területen okoz súlyos gondot, ami már vállakozások sokaságát és az egész magyar gazdaságot fenyegeti.

Mindez előre látható és kiszámítható volt, a kormány mégsem tett semmit, csak a javuló adatokról szóló sikerpopagandát, valamint a teljes foglalkoztatás vízióját nyomta tovább. Ez utóbbi semmilyen gazdaságban nem működik: piaci viszonyok között nyilvánvalóan lehetetlen, totálisan állami befolyás alatt pedig – ahogy azt a szocializmusnak nevezett évtizedekben a saját bőrünkön tapasztaltuk – egyszerre jelent burkolt munkanélküliséget és krónikus munkaerőhiányt.

Bármilyen meglepő, mára ugyanide jutottunk: a közmunka lényegében burkolt munkanélküliség, az említett szakemberhiány pedig több ágazatban már-már a működőképességet veszélyezteti. Az egyik oldalon ott a több mint 200 ezer közmunkás, a másik oldalon pedig elemzők szerint nagyjából ugyanennyi munkaerő hiányzik. A baj csak az, hogy a kettő semmilyen szempontból, sem képzettségben, sem területileg nem fedi egymást, tehát az az új kormányzati koncepció, hogy a jelenlegi közmunkások felét néhány év alatt a versenyszférába terelik és ezzel csökkentik a hiányt, csak csekély mértékben működhet. Gondoljunk arra: hány közfoglalkoztatott tudna simán elhelyezkedni például a legnagyobb szakemberhiánnyal kűzdő hightech területeken és az egészségügyben? A kereskedelem egyes beosztásaiban vagy a mezőgazdaságban inkább, de itt meg a mobilitás problémája merül fel.

Jó kezdeményezés, hogy anyagilag is támogatni fogják majd az elhelyezkedni tudó közmunkásokat, de emlékezzünk Hofi örök érvényű poénjára: tud úszni? Nem? És ha megfizetem? Ahhoz, hogy egyáltalán esély legyen munkát találni a versenypiacon, mindenek előtt tudatos képzésre és oktatásra lenne szükség. Nem olyanra, mint másfél éve, amikor milliárdokért tartottak értelmetlen tanfolyamokat 200 ezer embernek, amiből csak a kormányközeli oktatási cégek húztak hasznot. Célirányos, a hiányszakmákra koncentráló és valódi tudást adó hálózatra van szükség, nem rögtönzött, gyorstalpaló programokra. Hiába várunk azonban gyors sikert, évek kellenek ahhoz, hogy valamilyen eredményt láthassunk.

Az elhibázott közmunkaprogram csak az egyik a sok baj közül. Hagyományosan súlyos szerkezeti problémánk az állami foglalkoztatottak magas aránya, ami a Fidesz kormányzása alatt egészen elképesztő méreteket öltött: jelenleg az összes foglalkoztatott közel negyedét adják! A visegrádi országokban ez az arány 13 százalék, Németországban csupán nyolc. Lázár János szerint ez hatalmas gazdasági tartalék, amiben elvileg igaza van, de pont ők duzzasztották fel az állami bürokráciát ilyen mértékben, és lényeges leépítésről egyelőre nincs szó. 1,2 millió ember dolgozik a közszférában, lenne tehát honnan átvinni a versenyszférába, de ez sem megy egyik pillanatról a másikra.

Mindenek előtt határozott kormányzati szándék kellene, nem pedig az ellenkezője, az állam folyamatos terjeszkedése. Ha valóban csökkenteni akarják az állami apparátust, hosszútávú koncepcióra van szükség egyrészt az egész közszféra átalakítására és hatékonyabb működésére, másrészt az onnan kikerülők átképzésére és elhelyezkedési támogatására. Tud valaki ilyesmiről? Ehelyett rögtönzött ötletelést hallunk, pótcselekvéseket látunk.

Az sem igaz, hogy a szakemberek elvándorlásának oka az alacsony fizetés. Ez is része a problémának, de legalább ennyire fontos a hazai karrier-lehetőségek hiánya, a mindent átható politikai nyomás, a nyomasztó közérzetet adó feszült légkör, az általános és központilag szervezett korrupció. A pályakezdő fiatalok nagy része ezeket is említi okként, miért szeretne külföldön munkát keresni. A jövedelmek növelése tehát elengedhetetlen, de nem elegendő feltétele a szakemberek itthon tartásának, a viszonyok drasztikus megváltoztatására is szükség lenne.

Végezetül a legfontosabb: az egész oktatási rendszerünket javítani kellene, az alsó tagozattól kezdve a középiskolán és egyetemen át a felnőttképzésig. Orbánék minden eddigi lépése csak rontott a helyzeten: a teljes államosítás, a túlbürokratizálás, az értelmetlen szakmai megszorítások, a kötelező iskolai korhatár csökkentése, a középfokú szakképzés szétverése, százmilliárdok kivonása az egész rendszerből. Kis ország lévén egyetlen esélyünk a kreatív és innovatív szürkeállomány tudatos fejlesztése és kihasználása, de jelenleg sajnos éppen ellenkező irányba haladunk. Ha ez így marad, esélytelen a felzárkózásunk a fejlett országokhoz.