Így bukhatunk el ezermilliárdokat

Az EU-val szembeni permanens szabadságharc folytatói figyelmen kívül hagyják azt az egyszerű és nyilvánvaló tényt, hogy a hazai közfejlesztési beruházások négyötödét belső források híján évek óta és még évekig uniós pénzekből finanszírozzuk. A 2007-13 között a kohéziós, a regionális fejlesztési és a szociális alapban összesen 8500 milliárd forintnyi keret áll rendelkezésünkre, azaz az erre az időszakra eső teljes GDP-nk mintegy 4 százaléka. Rajtunk múlik, hogy a pályázati rendszeren keresztül ebből valójában mennyit tudunk felhasználni, és mennyi az, ami végleg elvész számunkra, mivel a 2013 végéig le nem kötött támogatás, azaz a maradék a továbbiakban már nem hívható le.

A kereteket csak nagyon szervezetten és jól ütemezetten lehet teljes mértékben felhasználni, és mi, sajnos, ezzel most nem állunk jól. Brüsszelben pontos nyilvántartást vezetnek a tagállamoknak nyújtott támogatásokról, azok kihasználásának hatékonyságáról. Az elmúlt két évben ezen a területen is sikerült negatív meglepetést produkálnunk: 2009-ben még dobogón voltunk, jelenleg a 20. hely körül állunk a sikerességi listán. Jórészt ennek köszönhetően a rendelkezésünkre álló összeg kevesebb mint harmadát sikerült megszereznünk eddig, és a pályázati elbírálási folyamatot belülről ismerők szerint kizárt, hogy a hátralévő röpke másfél év alatt a maradék csaknem 6000 milliárdot teljesen lehívhassuk.

Abban, hogy akár ezermilliárdokat veszíthetünk, alapvetően a nehézkes hazai rendszernek, a válságnak és a kormányváltásnak volt szerepe. A megnehezedett gazdasági feltételek, a recesszió, a belső fogyasztás csökkenése és a saját erőhöz szükséges pénzforrások drasztikus beszűkülése miatt a vállalkozások nehezebben pályázhattak, sőt sokan a már megnyert pénzeket sem használták fel, a megváltozott feltételek miatt inkább visszaléptek. Az ütemes keret-felhasználást még ennél is jobban sújtotta, hogy a Fidesz a kormányra kerülése után a teljes pályáztatást leállította, és csak 2011 tavaszán, jórészt új stábbal, más szabályozással indította el ismét, azaz egy évet elvesztegetett.

Rontotta a helyzetet, hogy a pályázati folyamat az ígéretek ellenére sem egyszerűbb, sem átláthatóbb nem lett. Pályázók sokasága panaszkodik arra, hogy a szervezet átalakítása nyomán a korrupció nem enyhült, sőt, a bürokratikus akadályok sem csökkentek, a döntéshozatal pedig nehézkesebbé vált. Ennek oka főként az, hogy túlzott mértékűvé vált a centralizáció, a döntések nagyrészt magas szinteken születnek, és nem feltétlenül korrekt szakmai bírálati szempontok alapján. A nagy összegű, sok milliárdos összegekre a kormányközeli cégek pályázhatnak igazán jó esélyekkel: bennfentesek szerint számos példa van arra, hogy azért nem hirdettek eredményt, mert nem volt megfelelő "baráti" pályázat.

Ez év elejétől a pályázati folyamat valamelyest gyorsult ugyan, hetente mintegy 15 milliárd forintot hívunk le az uniós kasszából, de ennek több mint duplájára lenne szükség ahhoz, hogy a kereteket kimeríthessük. Ez jócskán meghaladja a szervezet teljesítőképességét, az alapvető szabályokon pedig a szigorú előírások és ellenőrzési mechanizmus miatt túllépni nem lehet. A kormány most úgy próbál gyorsítani a folyamaton, hogy az eddigi 90 napos hazai elbírálási határidőt a felére csökkenti, az adminisztrációt pedig további elektronizálással igyekszik csökkenteni. Egyelőre nem világos, hogy ez utóbbit hogyan akarják megvalósítani, és hogy az apparátus mennyire lesz képes végrehajtani a változásokat, hozzáértők szerint nem reális azt várni, hogy az eddigi munka kétszeresét tudják majd elvégezni. Fontos újdonság viszont, hogy az elnyert támogatást a nyertesek sok esetben már a projekt végrehajtása során megkaphatják, nemcsak utólag, azaz csupán az önrészt kell finanszírozniuk.

Szakértők szerint a gyorsítás mindenképpen szükséges, de az időszűke miatt a legjobb esetben is ezermilliárdos nagyságrend fog bennragadni az uniós alapokban. A bajt növeli, hogy a kormánynak már a következő, 2014-20-as időszakra is készülnie kellene, mert a keretekből való részesedésünk megállapításakor sok függ az alapos előkészületektől, az adatelemzésektől kezdve a politikai lobbizásig. Az esélyeink kifejezetten rosszak: gyenge gazdasági eredményeink és a térség országaihoz képest kiábrándító növekedési kilátásaink nyomán eleve alacsonyabb összegekre számíthatunk, mozgásterünket pedig drasztikusan szűkíti az Orbánék "szabadságharca" miatti elszigetelődésünk.

A 2007-13 közötti uniós támogatási alapok felosztásának egyik nyertese voltunk, köszönhetően a nemzetrontó Gyurcsány-kormány előkészítő munkájának és érdekérvényesítő tevékenységének. Ennek egyik lényeges eleme volt, hogy fontos szerepet játszottunk a visegrádi négyek együttes lobbizásában, és nem a közös értékekkel szemben, hanem azok képviseletében léptünk fel. Orbánék különutas politikája nyomán erre most nulla az esély, és ennek következménye ezermilliárdokban mérhető majd.