Gyurcsány Ferenc ott van a világ legrosszabb vezetői között, Magyarországot egy kutatásban nem sorolták a demokráciák közé

2017. december 22. 18:18 - szerző: 168 Óra

Két közgazdász, William Easterly és Steven Pennings készített egy kutatást, amelyben azt vizsgálják, hogy mekkora gazdasági javulást tulajdonítanak az emberek vezetőiknek, és gyakran diktátorok sikereként könyveljük el a gazdasági fellendülést. A tanulmány szerint a valóságban jóval kevesebb közük van a diktátoroknak a gazdasági fellendüléshez. A kutatásukban három adatbázisra támaszkodtak, ebből kettőben Gyurcsány Ferenc is szerepel. A volt kormányfő hivatali ideje alatt 1–1,5 százalékkal rontotta a gazdasági növekedést évente, és bekerült a világ legrosszabb vezetői közé – írja az Index.

A tanulmány megállapítja, hogy sokszor egy-egy keménykezű, nem feltétlenül demokratikus vezetőnek tulajdonítjuk az adott időszakra eső gazdasági fellendülést. Példaként a kínai Teng Hsziao-ping, a dél-koreai Li Kuang-jao vagy a ruandai Paul Kagame, akiknek a regnálását 7-10 százalékos átlagos GDP-növekedés jellemezte. Még az Economist is azt írta tavaly, hogy Kagame nélkül a 7,5 százalékos gazdasági növekedés aligha jöhetett volna létre. Tenget a New York Times nekrológjában így méltatta: „Érdeme az a hatalmas gazdasági fellendülés, ami 1,2 milliárd kínai állampolgár életminőségét javította radikálisan".

Fotó: Bazánth Ivola

A tanulmány azonban azt a következtetést vonja le, hogy a sztárolt autokrata vezetők szerepét gyakorta túlértékelik. Más, demokratikus vezetők teljesítménye sokszor túlszárnyalja az övékét, mégis kisebb hírnévnek örvendenek. Azt vizsgálják, hogy melyik vezetők voltak a legjobb és legrosszabb hatással országuk gazdasági helyzetére.

Az egy főre eső GDP relatív adat, attól függően változhat, hogy milyen forrásból dolgoznak, ezért az adott kutatáshoz három adatbázist használtak fel: a Penn World Table növekedési adatainak két verzióját és a Világbank fejlesztési indikátorainak növekedési adatait. A Világbank adatai alapján felsorolják a világ 25 legjobb és legrosszabb vezetőjét. A Penn World Table adatai alapján pedig a 25 legrosszabb vezető között Gyurcsány Ferenc is szerepel, olyan nevek társaságában, mint a kínai Mao Ce-tung, az iráni Ruhollah Khomeini ajatollah vagy a kambodzsai Pol Pot.

Érdekes, hogy a táblázat összeállításához használt szigorú kutatási módszertan alapján Magyarországot nem sorolják a demokráciák közé, ahogyan a múltja miatt nem számít demokráciának Brazília, Románia és Spanyolország sem. 

 

A 25 legrosszabb vezető teljesítménye

kellie-leeson.squarespace.com

 

 A 25 legjobb vezető teljesítménye

(Ezen a listán nem szerepel magyar politikus, a volt román miniszterelnök, Adrian Nastase viszont igen.)

kellie-leeson.squarespace.com

A tanulmány arra következtet, hogy diktatúrákban sem járul hozzá jobban a vezető a növekedéshez, mint demokráciákban, illetve hogy nem feltétlenül azok a legjobb vezetők, akiket ünnepelnek.

Mi kíváncsiak lennénk egy hasonló listára az elmúlt hét év alapján is.