A félelem nyara – Felforgatják a világgazdaságot a Hetek

2019. augusztus 23. 21:39 - szerző: Blahó Miklós

Donald Trump tündöklése félelmünk nyarát dermesztő téllé változtathatja át – a felszított globalizációs és populista viták közepette ez a shakespeare-i ihletésű fenyegetés hatja át a Hetek csoportjának (G7) augusztus 24-én kezdődő csúcstalálkozóját a franciaországi Biarritzban.

A jövedelmekben, a vagyonokban és az esélyekben megjelenő egyenlőtlenségek mérséklésének lehetőségeit vizsgálná meg a tanácskozáson a házigazda, a reformokért rajongó Emmanuel Macron. A francia köztársasági elnök abban bízik, hogy érdemben lehetne foglalkozni mindazzal, ami az amerikai, a brit, az olasz populista fordulat hátterében áll, s ami elindította a népvándorlási hullámot is, támogatva ezáltal a szélsőséges, gyűlölködő, könnyű megoldásokat ígérő pártok térnyerését. Az átalakuló világrendről, illetve valamiféle új nemzetközi berendezkedés szükségességéről lesz tehát szó Biarritzban. Kérdés, hogyan reagál minderre Donald Trump. Az amerikai elnök legutóbb már a zárás előtt elutazott a kanadai összejövetel színhelyéről, a klímaügyeket taglaló szeánszon részt sem vett, s eleve elutasította a tervezett záróközleménynek a szabályokon alapuló, globális együttműködést szorgalmazó paragrafusait. Az Egyesült Államok által Kína ellen megindított kereskedelmi és árfolyamháború – ennek szenvedő alanya lehet a többi résztvevő ország, Kanada, Japán, Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország is – a világgazdaságra is nyomasztóan hat, nem kecsegtet kedvező kibontakozással, sőt nagyhatalmi hidegháborús jellege miatt évtizedes feszültséget tartogat. A világgazdasági és világpolitikai előzetes megszólalások is arra utalnak, hogy az érdekek nagyon erősen szembekerülhetnek egymással, miközben a rövid távú kilátások egyre romlanak.

A recesszió valószínűsége folyamatosan nő az Egyesült Államokban, míg Nagy-Britanniában és Németországban, talán már Olaszországban is már közvetlen veszély. Az amerikai gazdaság az első negyedévben éves szinten 3,1 százalékkal bővült, a másodikban már csak 2,1 százalékkal, s a Bloomberg felmérése szerint a negyedikben csupán 1,8-os eredmény várható. A Brexit kilátástalansága miatt az angol gazdaság a második negyedévben 0,2 százalékkal esett vissza, a német pedig az export és az ipari termelés hanyatlása miatt – és ez igazán aggasztó hír a magyar gazdaságpolitikusok számára is – 0,1 százalékkal. Ha a következő három hónap is ilyen rosszul sikerül, akkor hivatalosan is ki lehet hirdetni a recessziót. Angela Merkel német kormányfő elismerte, hogy nem állnak jól a dolgok, de egyelőre mesterséges élénkítő eszközöket sem vetne be, és a washingtoni követelés ellenére kereskedelmi többletét sem csökkentené, mert szerinte a bajok forrása külső. Jelesül: az amerikai–kínai kereskedelmi háború okozta bizonytalanság.

G7-SUMMIT-INTERIOR
Fotó: MTI/EPA/Reuters pool/Charles Platiau

Az „Amerika az első” és „újra nagy lesz” jelszavak jegyében meghirdetett keménykedés választási győzelemmel ajándékozta meg Trumpot, aki abban bízik, stratégiája működni fog 2020-ban is, tehát szavazói bázisának üzen folytonosan. De politikája ezt a réteget is hátrányosan érinti. A nagy adócsökkentés, amely miatt egyre dagadó adósságot görget maga előtt az Egyesült Államok, a tehetőseket és a nagyvállalatokat kedvezményezte, s hiába alacsony a munkanélküliség, ha közben a növekvő bizonytalanság miatt nincs elegendő beruházás, a fogyasztás pedig apad. Feltűnő, hogy nyáron, a nagy utazási szezonban az amerikaiak a szokásosnál kevesebb üzemanyagot vásárolnak. A pártsemleges és nagyon elismert kutatóintézet, az NBER még márciusban kimutatta, hogy a harmincas évek óta nem tapasztalt protekcionista intézkedéssorozat miatt az amerikai fogyasztót már tavaly hetvenmilliárd dolláros kár érte. A júliusig eltelt egy évben a Kínába irányuló amerikai kivitel 21 százalékkal csökkent, míg az onnan érkező behozatal egy százalékkal bővült, s így nehéz lesz a mérleget javítani. Amikor a napokban a tőzsdéket megrengetve Trump bejelentette, hogy szeptembertől további tízszázalékos vámot vet ki újabb 300 milliárd dollárnyi kínai importra, Peking közölte: ők nem vásárolnak többé amerikai mezőgazdasági árukat, vagyis pont Trump bázisára sújtott le. Minthogy ennek nyomán a jüan természetes módon gyengülni kezdett, Washington árfolyam-befolyásolónak minősítette Kínát, holott önnön kritériumrendszere szerint sem tehette volna ezt. A Nobel-díjas Paul Krugman azt írta, hogy ez hitelességi kérdéseket is felvet. „Az árfolyamháború, a leértékelési verseny pedig az egész világgazdaságra nézve óriási kockázatot hordoz magában” – írta Eswar Prasad, a Cornell Egyetem professzora.

Az amerikai gazdaság ragyogóan teljesít az elnök szerint, aki azonban politikai nyomást gyakorol a független jegybankra a kamatok csökkentése érdekében. Ennek nyomán esetleg gyengülhet a dollár és élénkülhet a több mint tíz éve szakadatlanul növekvő gazdaság. A költségvetési hiányt duzzasztó ösztönzés azonban kételyeket ébreszt, s furán reagál minderre a kötvénypiac, amelyen 14 billió dollárnyi papír nyújt negatív hozamot. A Financial Times pénzügyi világlap szerint ez nagyon borús jövőt vetít előre, s a lap idézi Ulf Lindahl árfolyamelemzőt, aki a félelem nyaráról beszél, az év vége felé pedig nagy tőzsdei zuhanást vizionál. A volt amerikai pénzügyminiszter, Larry Summers úgy véli, hogy 2009 óta a legveszélyesebb időszakot éljük át. Krugman pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy az amerikai tízéves állampapírok hozama a rövid lejáratúaké alá süllyedt, ez pedig arra utal, hogy a kötvénypiac, amely egyfajta makrogazdasági előrejelző műszerként is viselkedik, recesszióra számít.

A biarritzi Heteket izgalomban tartják a külpolitikai események is. A házigazdák nevében Jean-Yves Le Drian külügyminiszter már jó előre sugallta is, hogy Párizs a maga útját járja az Iránhoz fűződő politikájában, s nem ért egyet Washingtonnal, amely felrúgta az atommegállapodást. A brit The Guardianben Julian Borger szedte csokorba a nagy nyilvánosságot kapott amerikai lépéseket, amelyek Venezuelától Észak-Koreán és Iránon át Kínáig inkább visszaütöttek, mintsem eredményesek lettek volna. S bár nem a külpolitika dönti el az amerikai választásokat, Trumpnak mégis föl kéne mutatnia valamiféle sikert. Kérdés az is, hogy az ellenfelek-partnerek közül kinek állhat érdekében hozzájárulni az elnök újraválasztásához. Észak-Koreának talán igen, de Iránnak és Kínának nem, vagyis még bő egy évig keményen szembeszállhatnak az amerikai nyomással.

A G7-csúcs tétjét e kaotikus folyamatok fényében talán Mohamed el-Erian, az Allianz vezető közgazdásza ragadta meg, aki tünetnek véli a kereskedelmi háborút, amely szerinte két tartós jelenséggel függ össze. Az első: a nagy recesszió kirobbanása, 2008 óta lassú a világgazdaság bővülése, a hármas egyenlőtlenség tovább nőtt. A második: téves út, hogy a jegybankokra nyomás nehezedik az alacsony kamat érdekében. A kérdés az, maradunk-e ezen a fenntarthatatlan pályán, s akkor minden még sokkal rosszabb lesz, vagy a Hetek összefognak, és ráveszik Kínát a szabad, de tisztességes kereskedelem gyakorlatára. Elengedhetetlen lenne multilaterális megközelítéssel eltávolítani a gazdasági fejlődés akadályait is, továbbá korszerűsíteni az infrastruktúrát az Egyesült Államokban és az észszerűbb fiskális politikára áttérő Európában.