33 milliárdért fejleszti a turizmust az Orbán-kormány a Balatonnál, ahol Mészáros Lőrincnek véletlenül 10 kempingje van

2019. július 6., 16:29

Szerző:

A kormány a Széchenyi 2020 programban mintegy 480 projekt keretében több mint 260 milliárd forintot fordít a turizmus fejlesztésére a 2014-2020-as költségvetési időszakban. Ebből a Balatonhoz csaknem 33 milliárd forint jut - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára szombaton Fonyódon, a Balaton-átevezés startpontjánál tartott sajtótájékoztatón

A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország legyen Közép-Európa vezető turisztikai térsége

– emlékeztetett. 

Schanda Tamás kifejtette, a Balaton körül 26 projekt megvalósulására ad lehetőséget a kifejezetten turizmusfejlesztésre rendelkezésre álló keret. Ennek köszönhetően egyebek közt korszerűsítik, felújítják, illetve bővítik a Balatoni Bringakört, kikötők fejlesztése valósul meg, túraútvonalak, szabadidőparkok, kilátók épülnek vagy újulnak meg, és fejlesztések történnek a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén is.

Az államtitkár kitért arra, hogy a kormány elkötelezett a szabadidősport támogatása mellett annak érdekében, hogy

egészséges sportnemzetté váljunk.

Mészáros Lőrinc birodalma (részlet)

A Széchenyi 2020 program keretében közel negyven sportegyesület, klub, szövetség kap támogatást kifejezetten arra a célra, hogy a lakosság körében népszerűsítse a tömegsportokat. Ennek köszönhetően mintegy 400 ezer embert sikerül közelebb hozni a rendszeres testmozgáshoz, sportoláshoz - idézte az államtitkárt az MTI.

A Balaton az a tó, amelynek partján Mészáros Lőrincnek 10 kempingje van, de Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak is jutott néhány előnyös fekvésű szálloda. Ez átevezéskor, bringázáskor, túrázáskor, kilátó-megtekintéskor is igen jól jöhet a megfáradt turistáknak.

A magyar tenger bekebelézéséről itt irtunk bővebben.