Éhen hagyják veszni a rokkantakat?

Idehaza sok korábban leszázalékolt ember panaszkodik és kerül egyre lehetetlenebb helyzetbe azóta, hogy új szabályok szerint bírálják el munkaképességét. Olyan embereket nyilvánítottak munkára alkalmasnak, akik sokszor megmozdulni is alig tudnak. Akiről megállapítják, hogy betegségei ellenére dolgozhat, attól az ellátást is megvonják. Van, aki január óta egyetlen fillért sem kapott.

2012. június 18., 11:31

Az ötvenhárom éves zalakomári Tóth István orvosai szerint egy rossz mozdulattól bármikor lebénulhat. Harminckilenc éves volt, amikor súlyos infarktust kapott, majd miután akkor megmentették az életét, sorra jöttek a betegségek. A férfit öt éve hatvanhét százalékos rokkantnak nyilvánították, majd ezt két évvel később ötvenöt százalékra mérsékelték. Most azonban a legutóbbi felülvizsgálaton csak negyven százalékot állapítottak meg, ami azt jelenti, hogy rehabilitálható, s így munkavégzésre alkalmas.

„Hogyha neki is állok dolgozni a kertben, akkor kapálni, vagy hajolni nem megy és emelni sem tudok” – fogalmazott az

atv.hu-nakTóth.

A helyi iskolában vállalt portási munkát, de azt sem bírta, kénytelen volt ott hagyni. Január óta nem kapja a rokkantsági ellátást, így több gyógyszerét kénytelen volt elhagyni, mert nem tudja kiváltani.

A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalnál a konkrét ügyről nem adtak felvilágosítást. A megyei lapnak azt nyilatkozták, hogy „a rokkantsági vizsgálatok célja, hogy az ellátást igénylők egészségi állapotát, valamint ezzel összefüggésben a foglalkoztatás lehetőségét és szociális körülményeit felmérve, személyre szóló javaslatot adjon”.