Demján a Takarékbank miatt beperelte az államot

Demján Sándor már tavaly nyáron jelezte, hogy nem hagyja annyiban a takarékok szerinte pofátlan államosítását. Beváltotta a korábban ígért stratégiáját, pénteken az első tárgyalással el is indul a per az államosításból profitáló Posta, MFB, TakarékBank és a mindezeket támogató felügyelet, az MNB ellen is.

2014. január 23., 11:13

Demján Sándor az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnökeként pert indított a Magyar Posta, a Magyar Fejlesztési Bank, a TakarékBank és a Magyar Nemzeti Bank, vagyis az állam ellen. A per első tárgyalása holnap, pénteken lesz, írja az Origo.

Demján már tavaly júniusban erősen kiakadt a takarékok államosításnak megvalósításán. „Láttak már önök olyat, hogy a kisebbségi tulajdonos leváltsa a többségi tulajdonost?” – kérdezte, de olyat is mondott, hogy „ahol lehetőség van, márpedig a törvény a lehetőséget megteremti, ott kétségünk ne legyen, éhes tőkecsoportok próbálják majd a profitcentrumot megszerezni”. Többször kiemelte Vojnits Tamás kormánybiztos személyes felelősségét is az ügyben, bár Vojnits szerint igazából nem is történt semmiféle államosítás.

Azt is elmondta, hogy „sokkal nagyobb tűz lesz ebből”. A pórul járt takarékok stratégiájaként pedig azt javasolta, hogy betű szerint tartsanak be minden új szabályt, de mellette indítsanak egy pert is a szerintük törvénytelen módosítások ellen. A TakarékBank új alapszabályának elfogadáskor is azt tanácsolták, hogy fogadjanak el mindent, de tüntessék fel, hogy egyébként kényszer alatt cselekedtek.

A takarékok többségét képviselő OTSZ egyéb szabályok mellett erősen kifogásolta például, hogy az állam úgy szerezte meg a többségi befolyást a TakarékBankban a Magyar Posta és a Magyar Fejlesztési Bank tulajdonvásárlásával, hogy a takarékoknak csak a piaci ár ötödét fizették ki. „Ez durva kisajátítás, a tulajdonjog megsértése” – fogalmazott akkor Varga Antal ügyvezető igazgató.