Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Csak a színlelt munkaszerződések szaporodnak a kierőszakolt béremeléssel

2017. február 7. 10:57

A minimálbér és a bérminimum bevezetésével a plusz adóbevételekkel a kormány is jól járt, mindezt a vállalkozásoknak kell kifizetniük – a mondta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára a Klubrádióban.

Fotó: MTI / Vajda János

Dávid Ferenc VOSZ-főtitkár úgy véli, a cégek egy részét belekényszerítették a trükközésbe, hiszen a kormány is pontosan tudta, hogy nem fogják tudni kigazdálkodni a szükséges forrásokat. Szerinte a munkaügyi ellenőrök ritkábban vizsgálják a valóban csaló cégeket.

„Romló versenyképességi pályán nem lehet kigazdálkodni 15–25 százalékos béremelést” – fogalmazott Dávid Ferenc. Szerinte ezzel csak a színlelt munkaszerződések fognak szaporodni: például a munkavállalót átteszik szerződésesnek vagy a szakmunkásbér helyett segédmunkásbért fognak adni a szakképesítést megkövetelő területeken.

Mint mondta, ezen túlmenően csak két lehetőség marad: a vállalkozó feketén foglalkoztatja a dolgozót, vagy még rosszabb esetben elbocsájtja. Dávid Ferenc szerint száznegyvenezer kereskedelmi egység üzemel ma Magyarországon, a munkaügyi ellenőröknek egy évtizedbe telne csak ezt az ágazatot végigjárni. Tapasztalatai szerint az ellenőrök azokat a helyeket preferálják, ahol normakövetők és kifizetik a büntetést és „ahol nem verik meg őket”. A munkaügyei ellenőrök nem mernek oda menni, hol maffiaszerű foglalkoztatás van – szögezte le.

(Klubrádió)