Az Orbán-kormány uniós pénzekből finanszírozná családpolitikai programját egy minisztériumi előterjesztés szerint

2020. január 29., 11:58

Szerző:

A kormány Brüsszelből érkező támogatásokból finanszírozná családpolitikai programját, a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda pedig a turisztikai területen tartja rajta a szemét – írja a 24.hu a birtokába került kormányzati dokumentum alapján.

A decemberi alapverzió az Innovációs és Technológiai Minisztériumban készült, a lap forrásai szerint az elképzelések folyton változnak, de az már látható, hogy milyen logika alapján költené el a kormány a következő költségvetési ciklusban Magyarországra érkező támogatásokat.

Magyarországnak jóval kevesebb forrás jut a 2021-2027-es uniós költségvetési ciklusban, mint az előző időszakban. A pontos támogatási összeg viszont még nem tudható, de a Bruxinfo információja szerint durván a negyedével kevesebb támogatást kaphat Magyarország.

Orbán Viktor évértékelő beszéde
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az előterjesztésben rögzítik,

a pénz zömét a kormány korábbi döntésének megfelelően vállalkozás-, illetve infrastruktúrafejlesztésre szánták, e két cél vinné el a pénz 33, illetve 43 százalékát, a többi 24 százalék pedig „humán beavatkozásokra” jutna.

Ezen belül a mozgásteret szűkíti, hogy különféle kormánydöntésekkel több mint 1200 milliárd forintot korábban már elígértek (például a Modern Városok Program fejlesztéseire), másrészt az Európai Unió is előír kötelező minimumokat.

Két újdonság is van a csomagban, mindkettő arra irányul, hogy a támogatási forrásokat utaló Európai Bizottságtól minél jobban függetlenedjen a magyar kormány, minél kevesebbet kelljen egyeztetni arról, mire és hogyan használja fel a Brüsszelből érkező pénzt.

Ezt szolgálná

  • az operatív programok számának csökkentése, valamint
  • a „nemzeti eljárási eszköz” nevű kormányzati program bevezetése.

Utóbbit úgy kell elképzelni, hogy a kormány saját szája íze szerint kiemelt fejlesztéseket valósítana meg úgy, hogy ehhez több helyről, különböző operatív programokból szedné össze a pénzt, az így összeálló programról pedig nem kellene egyeztetnie Brüsszellel.

Az innovációs tárca említett előterjesztésében számos nyitott kérdés van, például hogy legyen-e önálló családügyi operatív program. A dokumentum szerint a kormány politikájának hangsúlyossá tétele érdekében vetődött fel a javaslat, hogy külön programba gyúrják össze a családhoz kapcsolódó, eddig széttagolt beavatkozásokat. Felelőse Kásler Miklós minisztériuma lenne, és olyan címszavak szerepelnek az operatív programban, mint a családbarát Magyarország, az egészséges család és a családbarát infrastruktúra. A családügyi fejlesztésekre a forrást értelemszerűen a többi humánfejlesztésre szánt támogatásból kellene levágni. Ha a központosított családügyi fejlesztéseket kormányzati programként futtatnák, akkor az előterjesztők szerint nem kellene az intézkedésekhez az Európai Bizottság hozzájárulása. Emellett az előterjesztők szerint ezeknek a kormányzati programoknak „politikai kommunikációs haszna is van”. Azt is előrevetítették, hogy

„a jövőben is szükség lesz gyors forrásfelszívást biztosító, széles kedvezményezetti kör számára lehívható műveletekre”.

A lap szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda beavatkozása is az Orbán-kormány mozgásterének növelését jelentheti. Az ITM jelezte, a Rogán Antal vezette tárca a 200 milliárdos turisztikai kerettel kapcsolatban különjavaslatot tesz majd. Ez az az ágazat, amelybe az utóbbi években a miniszterelnök körül csoportosuló üzleti kör nagyon sok pénzt fektetett.