Nem jönnek vissza az utasok, veszteséges a BKK

Nagyobb kiesése lehet a BKK-nak a járvány miatt, mint azt a költségvetésben becsülték.

2020. október 21., 11:11

Szerző:

A G7 emlékeztet, hogy 2020-ra a jegyárbevételek 29,5 százalékos csökkenésével számolnak, mert a jegyek és bérletek eladásából 19,9 milliárd forinttal kevesebb folyhat be, illetve ha kevesebb diák- és nyugdíjas bérletet adnak el, akkor az ezek árát kiegészítő állami kompenzáció is visszaesik, a tervek szerint 1,8 milliárd forinttal - írja a G7 nyomán a Pénzcentrum.

Ugyanakkor a portál számításai szerint a jegyárbevételek még augusztusban is 32 százalékkal elmaradtak a tavalyitól - pedig ekkor már lecsengett az első hullám. Áprilisban viszont 82 százalékkal estek vissza a bevételek. Tehát ha a második hullámban is korlátozásokat vezetnének be, akkor még nagyobb bjaban lenne a közlekedési cég.

A turisták hiánya is meglátszik a bevételekben: az év első 8 hónapjában a közvetlenül a turistákhoz köthető jegyek eladásából 3,8 milliárd forinttal kevesebb folyt be, ez éves szinten nagyjából 5 milliárdos csökkenést jelent. A nyugdíjas bérletek eladásai 43 százalékkal csökkentek, a teljes áru havi bérletek eladásában 34 százalék volt a visszaesés, a 10-es gyűjtőjegyekében 37, míg a vonaljegyek esetében 39 százalék. Ez adja a teljes bevétel 70 százalékát - ezen továbbra is meg fog látszani, hogy sokan otthonról dolgoznak.

Összességében a G7 szerint Budapestnem idén 30 milliárd forinttal kell többet költenie a tömegközlekedésre.