A román minimálbér még idén megelőzheti a magyart

2018. október 30., 12:21

Szerző:

Nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy akár már novembertől magasabb bért vigyenek haza Romániában, a román szakszervezetek és a munkáltatók képviselői múlt héten megállapodtak a jövő évi minimálbér-emelés mértékéről. Ez még január előtt hatályba léphet, amiről Eugen Teodorovici pénzügyminiszter vasárnap esti nyilatkozata szerint a napokban döntenek – írja az mfor.

A megállapodás értelmében a teljes munkaidőben kötelezően adandó legkisebb bér bruttó 1900 lejről 2080-ra emelkedik, ami 9,4 százalékos emelést jelent. A jelenlegi árfolyammal számolva a románok minimum 144 643 forintért végezhetik a munkájukat szemben a magyar 138 ezerrel.

Egyelőre kérdéses, hogy Magyarországon milyen mértékű minimálbér-emelés történik jövőre. Ha ez kisebb lesz 9,4 százaléknál, akkor a magyar minimálbér valóban kevesebb lesz a románnál. A portál szerint erre minden esély megvan, mivel a munkaadók nem támogatnak kétszámjegyű emelést.

Az mfor megjegyzi azt is, hogy a román minimálbér értékét tekintve Románia már rég megelőzte Magyarországot. A 2018-os állapot szerint ugyan a román minimálbér még alacsonyabb a magyarnál, de vásárlóerő-paritáson többet ért. ez azt jelenti, hogy az ottani alacsonyabb árszínvonal miatt több dologra futotta belőle, mint a hazai bruttó 138 ezer (nettó 91 770) forintból.

A román munkaadók és munkavállalók múlt heti döntésének értelmében a felsőfokú végzettséggel és legalább 15 év szolgálati idővel rendelkezők esetében is meghatároznak egy kötelező legkisebb bért. Ez bruttó 2350 lej lesz, ami jelenlegi árfolyamon számolva 163 419 forintnak felel meg. Ez Magyarországon egyelőre magasabb, 180 500 forint, ami a jövő évi emelés után elérheti a 200 ezer forintot.