2019/1-2 Jelképtelenítés
Eörsi László történész azonban ebben nem annyira biztos: „Amilyen szövevényes a politika útja, ez még változhat. De csalódni fog az a hatalom, amely azt hiszi, hogy Nagy Imrét a század történetéből ki lehet radírozni. Viszont Orbán agya politikai agy, nem a történész logikáját követi. 1989-ban szüksége volt a mítoszra, most a mítosz eltüntetésére van szüksége. Láttam már nagyobb fordulatokat is” – mondja Buják Attilának nyilatkozva. Az ellenzéknek és a tüntetőknek így annyi maradt, hogy konstatálják a tényt: megfosztották egy fontos jelképtől, így itt és most csak a hiányban egyesülhet, nem a szabadság és az önfeláldozás emlékhelyénél. Az viszont – állapítja meg Lakner Zoltán – már önmagában is jelentős fegyvertény, hogy a kormányellenes tüntetések nem haltak el az év végén, és 2019-re új lehetőségeket nyitnak. Kérdés, hogy képes lesz-e az ellenzék fölhasználni ezt az erőt. Lakner Zoltán szerint a 2019-es ellenzék feladata – és ehhez szimbólum lehet Nagy Imre szobrának hiánya is – 1956 és 1989 hagyományának kombinálása: a tiltakozó tömeg erejének növelése és stratégiai célok szolgálatába állítása, valamint a békés változás politikai előkészítése. Mindezt olyan helyzetben kell végrehajtania, írja, amikor a rendszer – 1956-tal és pláne 1989-cel ellentétben – egyáltalán nincs válságban.
Az elitváltás biztosan elmarad
A magyar kormányfő – hiába ígéri ezt a híveinek – biztosan nem váltja le az európai elitet 2019-ben. Már csak azért sem, mert azzal saját magát váltaná le. Az Orbán Viktor által Tusnádfürdőn vizionált európai civilizációs háború ma valójában két dologról szól: az uniós forrásokról és az üzletről. Nagy kérdés, hogy az eddig már 13 271 milliárd forintnyi uniós forrásban részesülő Magyarország felismeri-e a májusi választás „nagy, komoly, közös európai kérdését”. Már ha egyáltalán van ilyen. Biró Marianna írása.
Most dagonyázás folyik
A kapitalizmus súlyos válságba került, számos ponton változtatásra szorul – mondja a 168 Órának Felcsuti Péter közgazdász. A helyzet annyiban hasonlatos az 1929–1933-as világválsághoz, hogy akkor a kapitalizmus alternatívájának a fasizmus és a kommunizmus mutatkozott, ma pedig a populizmus. Felcsuti Péter szerint a legfontosabb feladat a társadalmi egyenlőtlenségek bebetonozódásának a megakadályozása. A közgazdász lefordította A kapitalizmus újratervezése című kötetet, amelyben neves nyugati közgazdászok azt mérlegelik, hol kell beavatkozni a rendszerbe, például miként alakítható át a növekedés szerkezete. Ónody-Molnár Dóra interjúja.
Szuverenitásszorongások
Orbán Viktor 2010 után talált rá arra a varázsszóra, amit ma már az összes fontos, érdemi politikai vitát igénylő kérdésben ultima ratióként használ – ez a nemzeti szuverenitás. Jószerével mindent szuverenitási kérdésnek tekint, ezekről pedig már vitát nyitni is hazaárulás. Hogy mekkora lehet a maximális áfa, megépítjük-e Paks 2.-t, miként éljük fel az uniós forrásokat, csatlakozunk-e az európai ügyészséghez, támogatjuk-e a schengeni határok közös őrizetét, elüldözzük-e a CEU-t. Bár egyfelől érthető, hogy a magyar társadalom számára mágikus erővel bíró nemzeti függetlenség ideáját a kormányfő politikai eszközként használja, ám azzal, hogy úton-útfélen ezt a fegyvert veti be, egyúttal devalválja is a fogalom értékét. Pedig tele van a padlás valódi szuverenitási kérdésekkel, de ezekről a Fidesz gyermeteg kommunikációs stratégiája miatt egyelőre nem lehet érdemi vitát folytatni. Cseri Péter cikke.
Saját magunkhoz kell csatlakozni
Stefano Bottoni történésszel az 1989-es rendszerváltás után három évtizeddel Lakner Zoltán arról beszélgetett, miért fordulhatott át a magyar történelem legígéretesebb demokratikus kísérlete egy újabb autokráciába, és vajon miért éppen nálunk történt ez így. Bottoni beszél a magyar rendszerváltó elit által félreismert Nyugatról, a közép-európai országok történelmi eltéréseiről és arról, hogy bár Orbán okosan használja ki az európai politika gyengeségeit, stratégiai hibát követ el, ha túlságosan megrengeti a kontinens politikai stabilitását.
Az irodalom működik
A pályáját költőként kezdő Krusovszky Dénes néhány éve novellistaként, tavaly pedig regényíróként is színre lépett. Akik már nem leszünk sosem című könyvét gyakran a harmincasok generációs regényeként méltatják. A művet a közönség és a kritika egyaránt elismeréssel fogadta, a könyvbemutatókat országszerte zsúfolt házakkal rendezik. A szerzőről az is ismert, hogy határozottan állást foglal a kormány kultúrpolitikai törekvéseivel szemben. Ennek kapcsán arról is beszélt lapunknak, hogy sem a hamis nosztalgia, sem az óvatoskodás nem vezet eredményre, ha a szabadság a tét.
